Az első találkozás

„Sajnálom. Tudom, hogy nehéz időn mész keresztül. Tényleg próbálok nem túl érzéketlenbarom lenni, de mióta ez a természetem…”Várta, hogy nevessek a viccén, majd vágott egy arcot.Mindig olyan komoly. Mi zavar most?„Rá gondolok. Nos, igazából aggódok miatta.”„Miért aggódsz? Te most itt vagy.” Nevetett fel hangosan.Figyelmen kívül hagytam megint a viccét, de válaszoltam kérdésére. „Belegondoltál márvalaha, hogy mennyire törékenyek? Mennyi rossz dolog van, ami megtörténhet ahalandókkal?”„Nem igazán. Habár azt hiszem értem, mire gondolsz. Nem most mérkőztem meg először egymedvével, igaz?”„Medvék.” Motyogtam, hozzáadva egy új félelmet a többihez. „Az lenne csak az őszerencséje, igaz? Kóbor medve a városban. Természetesen egyenesen Bella felé tartana.”Emmett kuncogott. „Úgy beszélsz, mint egy őrült ember, tudtad?”„Csak képzeld el egy percre, hogy Rosalie ember lenne, Emmett. És belefutna egymedvébe… vagy elütné egy kocsi… vagy villámcsapás… vagy leesne a lépcsőről… vagymegbetegedne – elkapna egy kórt!” A szavak viharosan robbantak ki belőlem.Megkönnyebbülés volt kimondani őket – a hét alatt felgyülemlettek bennem. „Tűzvész ésföldrengés és tornádó! Ugh! Mikor nézted utoljára a híreket? Láttad milyen dolgok történnekvelük? Betörések és gyilkosságok…” Fogaimat összeszorítottam, és hirtelen olyan dühöslettem attól az ötlettől, hogy egy másik ember bánthatja őt, hogy nem tudtam lélegezni.„Ho-ho! Hagyd abba, kölyök. Forksban él, emlékszel? Szóval esőt kapott.”„Szerintem komoly balszerencséje van, Emmett. Tényleg azt hiszem. Nézd a bizonyítékot. Avilág bármely részére tudott volna menni, és végül abban a városban kötött ki, ahol avámpírok a lakosság jelentős részét teszik ki.”„Igen, de mi vegetáriánusok vagyunk. Szóval ez szerencse, nem?”„Amilyen a szaga? Határozottan balszerencse. És aztán, még több balszerencse, ahogy rámhat az illat.” A kezeimet néztem, utálva őket megint.„Kivéve, hogy te több önkontrollal rendelkezel mindenkinél, kivéve Carlisle-t. Ez megintszerencse.”„A furgon?”„Az csak egy baleset volt.”„Látnod kellett volna, ahogy közeledett hozzá, Em, újra és újra. Esküszöm, olyan volt, minthavalami mágneses ereje lett volna.”„De te ott voltál. Az is szerencse volt.”„Az volt? Nem ez a legrosszabb balszerencse, ami lehet egy embernek – hogy egy vámpírszerelmes legyen belé?Emmet gyorsan megfontolta ezt egy pillanat alatt. Elképzelte a lányt és a látvány unalmas voltszámára. Őszintén, nem látom a vonzerőt.„Nos , én se igazán látom Rosalie varázsát.” Mondtam gorombán. „Őszintén, szerintem nekimindent megér, hogy csinos arca legyen.”Emmett kuncogott. „Nem feltételeztem, hogy elmondod…”„Nem tudom mi a baja, Emmett.” Hazudtam egy hirtelen, széles vigyorral.Időben megláttam szándékát, így megmerevítettem magam. Próbált lelökni a szikláról,hangos, recsegő hang hallatszott, amint egy repedés keletkezett a sziklán kettőnk között.„Csaló.” Motyogta.Vártam, hogy újra próbálkozzon, de gondolatai más irányt vettek. Megint elképzelte Bellaarcát, de most fehérebb volt, szemei vörösek…„Nem.” Mondtam fojtott hangon.