Az első találkozás

„Hogy láttál meg? Azt hittem lógsz.” Arca jobban nézett ki – áttetsző bőréről eltűnt a zöldárnyalat.„A kocsimba voltam és egy CD-t hallgattam.”Arca megrándult, mintha hétköznapi válaszom valahogy meglepte volna.Megint kinyitotta szemét, mikor Mrs Hammond visszatért egy jeges zacskóval.„Itt is van, drágám.” Mondta az ápolónő miközben Bella homlokára tette azt. „Jobban nézelki.”„Szerintem már jól vagyok.” Mondta Bella, és felült, miközben eltolta magától a jegeszacskót. Persze. Nem szereti, ha gondoskodnak róla.Mrs. Hammond ráncos kezei kinyúltak Bella felé, hogy visszanyomja őt az ágyra, de ekkorMs. Cope kinyitotta az irodába vezető ajtót és behajolt rajta. Megjelenésével friss vér illataérkezett, csak egy fuvallat volt.Láthatatlanul a mögötte lévő irodában Mike Newton még mindig dühös volt, azt kívánta,bárcsak az általa vonszolt nehéz fiú az itt velem lévő lány lenne.„Van még egy.” Mondta Ms. Cope.Bella gyorsan leugrott az ágyról, türelmetlenül ki akart kerülni a középpontból.„Itt van.” Mondta, miközben visszaadta a borogatást Mrs. Hammond-nak. „Már nincs rászükségem.”Mike motyogott, miközben félig átlökte Lee Stevens-t az ajtón. A vér még mindig csepegettLee azon kezéből, amivel fogta az arcát, és tovább folyt a csuklójára.„Oh nem.” Ez volt számomra a végszó, hogy elhagyjam a szobát – és úgy tűnt Belláé is.„Menj át az irodába, Bella!”Megzavarodott szemekkel nézett fel rám.„Bízz bennem – menj!”Megfordult és még azelőtt elkapta az ajtót, hogy az becsukódott volna, és átrohant az irodába.Néhány centi távolságból követtem. A lebegő haja végigsimította kezemet...Megfordult, hogy rám nézhessen csodálkozó szemeivel.„Te most hallgattál rám.” Ez volt az első alkalom.Apró orra megrándult. „Éreztem a vér illatát.”Megdöbbenve bámultam rá. „Az emberek nem érzik a vér illatát.”„Nos, Én igen – ettől leszek rosszul. Olyan az illata, mint a rozsda… és a só.”Arcom megdermedt, még mindig bámultam.Tényleg emberi lény volt? Embernek tűnt. Olyan lágy volt, mint egy ember. Olyan illata volt,mint az embereknek – nos, sokkal jobb. Úgy viselkedett, mint egy ember… legalább is valamihasonlóképpen. De nem úgy gondolkozott, mint egy ember, és nem is úgy reagált.Azonban mi más eshetőség maradt?„Mi van?” Kérdezte.„Semmi.”Aztán Mike Newton megzavart minket, mikor belépett a szobába sértett és hevesgondolataival.„Jobban nézel ki.” Mondta gorombán.Kezem megrándult, modorra akartam tanítani. Vigyáznom kellett magamra, vagy különbenmég megöltem volna ezt az utálatos fiút.„Csak tartsd a kezed a zsebedben.” Mondta Bella. Egy szörnyű pillanatig azt hittem, hogynekem mondta ezt.„Már nem vérzik.” Válaszolt Mike mogorván. „Visszajössz az órára?”„Most viccelsz? Csak sarkon fordulhatnék és visszajöhetnék ide.”Ez nagyon jó volt. Azt hittem, hogy ezt az órát nélküle kell eltöltenem, és most mégis extraidőt kaptam vele. Mohóságot éreztem minden egyes perc után.„Igen, gondolom…” Motyogta Mike. „Szóval jössz hétvégén? A partra?”