Az első találkozás

A következő nap, az utolsó nap, amikor a Nap rabságban tarthatott, nagyjából ugyanolyanvolt, mint az előző. Bella még lehangoltabbnak tűnt, mint tegnap volt, és azon tűnődtem,vajon kibúvik-e az aznapi tervei alól – nem tűnt jó hangulatúnak.De, mivel ő Bella volt, valószínűleg barátai szórakozását helyezi előtérbe, mintsem a magáét.Ma egy sötétkék blúzt viselt, és ez a szín tökéletesen illett bőréhez, ami így krémszínűnektűnt.Az iskolának vége lett, és Jessica belement, hogy felveszi a lányokat – Angela is ment, az énnagy örömömre.Hazamentem a kocsimért. Mikor Petert és Charlotte-ot ott találtam, úgy döntöttem, hogy adoka lányoknak egy órát vagy egy kis egérutat. Sose lennék képes mögöttük haladni, betartva asebességhatárt – borzalmas gondolat.Bementem a konyhán keresztül, bizonytalanul bólintva Emmett és Esme üdvözlésére,miközben elmentem a többiek mellett a nappaliban és leültem a zongorához.Hűha, visszajött. Rosalie, persze.Ah, Edward. Utálom nézni, ahogy ennyire szenved. Esme örömét lerombolta az aggodalom.Aggódnia kellett. Ez a szerelmi történet, amit elképzelt nekem, egyre észrevehetőbbenszáguldott egy tragédia felé minden egyes eltelt perccel.Érezd jól magad Port Angeles-ben ma este – gondolta Alice derűsen. Szólj, ha márbeszélhetek Bellával.Szánalmas vagy. Nem tudom elhinni, hogy kihagytad a meccset tegnap este, csakhogynézhess valakit aludni – zsörtölődött Emmett.Jasper nem törődött velem, még akkor sem, mikor a dal, amit játszottam, kicsit hevesebb lettszándékom ellenére. Egy régi dal volt, témája ismerős: türelmetlenség. Jasper elköszönt abarátaitól, akik engem néztek kíváncsian.Milyen különös teremtmény – gondolta az Alice méretű, tejföl szőke hajú Charlotte. Olyannormális és kedves volt még legutóbb, mikor találkoztunk.Peter gondolatai egy hullámhosszon voltak a lányéval, mint az általában lenni szokott.Biztos az állatok miatt. Az embervér hiánya végül az őrületbe kergeti őket – következtette. Ahaja majdnem olyan világos volt, mint Charlotte-é, és majdnem olyan hosszú. Nagyonhasonlítottak – kivéve a méretüket, mivel Peter majdnem olyan magas volt, mint Jasper –mind külsőre, mind gondolataikat tekintve. Egy összeillő pár, mindig így gondoltam.Esme-n kívül senki se gondolt rám egy perccel később, és sokkal szelídebben játszottam, ígysenki se figyelt fel rám.Nem fordítottam figyelmet rájuk egy darabi, csak hagytam, hogy a zene feloldjanyugtalanságomat. Nehéz volt a lányt látótávolságon kívül tudni. Csak akkor eszméltem felbeszélgetésükre, mikor a búcsúzkodás kezdett befejeződni.„Ha megint látod Mariát ” – mondta Jasper kissé óvatosan – „add át neki jókívánságaimat.”Maria volt az a vámpír, aki átalakította Jaspert és Petert – Jaspert a 19. század másodikfelében, Petert később, az 1940-es években. Meglátogatta egyszer Jaspert, mikor Calgary-banvoltunk. Egy eseménydús látogatás volt – azonnal el kellett költöznünk. Jasper udvariasanmegkérte, hogy a jövőben tartson távolságot.„Nem hinném, hogy ez mostanában megtörténne.” Mondta Peter nevetve – Mariatagadhatatlanul veszélyes volt és nem maradt túl sok szeretet közte és Peter közt. Végül isPeter közreműködött Jasper elpártolásakor. Jasper volt Maria kedvence; csak egyjelentéktelen dolognak tartotta, hogy egyszer meg akarta őt ölni. „De ha látom, természetesenátadom.”Majd kezet ráztak, felkészülve az elválásra. Hagytam a dalt, amit játszottam, kielégítetlenvégbe torkolni, és gyorsan lábra pattantam.„Charlotte, Peter.” Mondtam bólintva.„Öröm volt újra látni, Edward.” Mondta Charlotte kétkedően. Peter csak visszabólintott.