Az első találkozás

estén. Köszönetet mondtam a pincérnőnek, szemeim sose hagyták el Bella arcát. Úgy tűnt,Bella is szórakoztatónak talált valamit.Kisétáltunk; annyira közel sétáltam mellette, amennyire csak mertem. Elég közel, hogy atestéből áradó melegség olyan volt, mint egy fizikai érintés a testem bal oldala mellett.Miközben kitártam előtte az ajtót, csendesen sóhajtott, és azon tűnődtem, mi szomoríthatta el.Belenéztem a szemébe, majdnem rákérdeztem, mikor hirtelen lesütötte a szemét zavartnaktűnve. Ez még kíváncsibbá tett, annyira, hogy vonakodtam rákérdezni. A köztünk lévő csendfolytatódott, miközben kinyitottam neki az ajtót, majd beszálltunk a kocsiba.Felcsavartam a fűtést – a melegebb időjárás hirtelen eltűnt; a hideg kocsi kényelmetlenlehetett neki. Összehúzta magát a kabátomban, egy kis mosoly jelent meg az ajkain.Vártam, elhalasztva a beszélgetést addig, amíg a tengerparti sétány lámpái el nemhalványodtak. Olyan volt, mint ha még inkább egyedül lettünk volna.Ez volt a helyes dolog? Most, hogy csak rá fókuszáltam, a kocsi nagyon kicsinek tűnt. Illatakavargott a fűtés áramlata által, felerősítve azt. Saját erejéből növekedett, mint egy önállóegyed a kocsiban. Egy egyéniség, amely elismerést követel.Megkapta; égtem. Azonban az égés elfogadható volt. Különösen helyénvaló volt számomra.Olyan sokat adtam ma este – többet, mint gondoltam volna. És ő itt volt, még mindigmellettem önként. Tartoztam ezért cserébe valamivel. Egy áldozattal. Egy égető ajánlattal.Most, bárcsak ennyi lenne az egész, csak égés és semmi több. De a méreg megtöltötte számat,és izmaim megfeszültek a várakozástól, mint ha vadásztam volna…Gondolnom kellett valami másra. És tudtam, mi terelhetné el figyelmemet.„Most.” Mondtam neki, a reakciójától való félelem kiélezte az égést. „Ez a te köröd.”10. Elmélet„Kérdezhetek még egyet?” Kérlelt ahelyett, hogy válaszolt volna a kérésemre.Ideges voltam, nyugtalan a legrosszabb miatt. És mégis, milyen csábító, hogymeghosszabbítsam ezt a pillanatot. Bella velem van, önszántából, csak még pár másodpercceltovább. Sóhajtottam a nehéz helyzetre, aztán azt mondtam „Egyet.”„Nos…” Hezitált egy pillanatig, mintha azt döntené el, hogy melyik kérdést tegye fel. „ Aztmondtad, hogy tudtad, hogy nem mentem be a könyvesboltba, és hogy dél felé indultam.Kíváncsi lennék honnan tudtad.”Kibámultam a szélvédőn. Itt van megint egy olyan kérdés, ami semmit nem fed fel az őoldaláról, az enyémről viszont túl sokat.„Azt hittem, hogy túl vagyunk a köntörfalazáson.” Mondta, a hangja bíráló és csalódott volt.Milyen irónikus. Irgalmatlanul köntörfalazó volt, és nem is tudott róla.Nos, azt akarja, hogy egyenes legyek vele. És ez a társalgás úgysem megy semmi jó felé.„Hát rendben” Mondtam. „Követtem az illatodat.”Meg akartam nézni az arcát, de féltem, hogy mit láthatok. Helyette hallgattam, ahogy alégzése felgyorsul, majd megnyugszik. Egy pillanat múlva újra beszélt, és a hangjanyugodtabb volt, mint amire számítottam.„És nem válaszoltál az egyik első kérdésemre…” Mondta.Lenéztem rá, rosszallóan. Húzta az időt.„Melyikre?”„Hogy működik – a gondolatolvasás?” Kérdezte, megismételve a kérdését az étteremből.„Mindenkinek tudod olvasni a gondolatait, bárhol? Hogy csinálod? A családod többi tagja isképes…?” Kifulladt, és újra elpirult.„Ez több mint egy kérdés.” Mondtam.