Az első találkozás

permetezve a nyitott ablaknál. Bella Swan fantasztikusan tiszta vérének illatát és annakemlékét ki kell mosnom magamból. De teljesen megfertőzött.Megint észnél vagyok. Nem Edward, nem hülyültél meg teljesen. De már megint rágondolok. Megint harcolnom kell az érzéssel, pedig semmi kedvem hozzá.Nem fogok rátörni a házában. Nem fogom megölni őt. Ez nyilvánvaló, hiszen egygondolkozó lény vagyok, szabad választási lehetőséggel. Kár, hogy tökre az ellenkezőjétéreztem a bioszteremben. Talán ha nagyon - nagyon óvatosan érintkezem csak vele, nem kellmostantól teljesen megváltoztatnom az életem. Ez a gondolat határozottan tetszett. Miért kénebosszankodni? Hiszen senki sem akar tönkretenni. Tényleg nem akarom kiábrándítani azapámat, nem akarom, hogy anya miattam stresszeljen, aggódjon…féljen. Ő is a fogadottanyám, nem a biológiai, de ez nem számít, szeretem őt. Esme nagyon lágy, kifinomult éskedves. Ha bárki is megbántaná Esmet, annak sosem bocsátanék meg… magamnak sem…adott esetben…Milyen ironikus, hogy még én akartam megvédeni ezt az emberi lányt Jessica Stanleyalattomos gondolataitól, pedig azoknak legalább nincs foguk, nem úgy mint nekem. Ő azutolsó ember, akit meg tudnék védeni. Nem valószínű, hogy valaha is az én segítségemreszorulna, legfeljebb velem szemben.Hol van Alice? – hasít belém a gondolat. Vajon látott megölni Bellát a közeljövőben?Miért nem segített nekem megállítani magam, vagy segíteni a fejemben – egyáltalán? TalánJasper szorult segítségre közben, és így nem tudott segíteni nekem, mert nem volt rálehetősége? Vagy erősebb vagyok, mint gondolnám? Lehet, hogy tényleg nem fogok semmitcsinálni a lánnyal?Nem, tudtam, hogy ez nem igaz. Alice biztos csak túl erősen koncentrált Jasperre.Rákeresek a hangjára a fejemben, és már tudom, hogy egy apró épületben van, angol órán.Nem tartott sokáig megtalálni jól ismert hangját. És igazam volt. Minden gondolata Jasperkörül forgott, minden apró mozdulatát meredten figyelte.Azt kívántam, bárcsak kikérhetném a véleményét, de tudtam, hogy erre csak máskor leszidőm. Örültem, hogy még nem látta, mit fogok tenni. Naivan csak Jaspert leste, fogalma semvolt róla, milyen mészárlást terveztem el eközben.Új érzés járt át, szinte égtem a szégyentől. Nem akartam, hogy bárki is tudomást szerezzenazokról a gondolatokról. Ha el tudom kerülni Bella Swant meg tudom állni, hogy megöljem.Erre a gondolatra a szörny megvonaglott és kivillantotta fogait. Azt akartam, hogy soha, senkine tudja meg. Távol kell tartanom magam a csaj illatától. Nem volt kérdés, miért nem tudnámmegállni sokáig. De jó gondolat. Meg kell próbálni azt tenni, amit Carlisle tanított.Az utolsó óra a suliban már majdnem letelt. Először megpróbálom az elméletből agyakorlatba átültetni azokat az eszméket, amire Carlisle tanított. Jobb, ha most inkább itt aparkolóban ücsörgök, ahol a lány nem találhat rám és nem rombolhatja le az önuralmamutolsó pilléreit is. Megint igazságtalan gyűlöletet érztem iránta. Gyűlöltem, amiért azöntudatlan erejével fölém kerekedett. Rá tudna venni bármire – ócsároltam magam.Serényen átvágtam az apró udvaron – kicsit talán túl gyorsan, de senki sem látott meg – ésbementem az irodába. Nem kérdéses, hogy Bella Swan útban van nekem. Kerülnöm kell őt,akár a pestises embert. Az iroda teljesen üres volt, leszámítva a titkárnőt, akit magam is látniakartam. Nem hallotta, ahogy csendesen beléptem.„Mrs Cope?” – szólítottam meg. A természetellenesen vörös hajú nő tágra nyíltszemekkel rám meredt. Mindig észreveszem a zavarodottság apró jeleit, mikor az embereknem értik hogy kerültem olyan hamar oda, ahol addig senkit sem láttak.„Oh!” – hökkent meg egy kicsit frusztráltan. Gyorsan végigsimított a blúzán „Te bolond”– gondolta – „hiszen olyan fiatal, hogy a fiad is lehetne…túl fiatal hozzád…”