04.01.2015 Views

viga gyula: tájak, ízek, ételek borsod-abaúj-zemplén megyében

viga gyula: tájak, ízek, ételek borsod-abaúj-zemplén megyében

viga gyula: tájak, ízek, ételek borsod-abaúj-zemplén megyében

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

Podlutka leves (Sály)

Hozzávalók: 0,5 kg füstölt disznócomb, 1 dl gersli (árpagyöngy), gyenge tormalevél (addig jó,

míg a torma nem virágzik), 2 evőkanál zsír, 2–3 evőkanál liszt, 1 fej vöröshagyma,

3–4 cikk fokhagyma, 0,5 l tejföl, só, ecet.

A kockára darabolt füstölt disznócombot és a gerslit odatesszük főni egy fazékba. Ekkor

még sót nem teszünk a lébe, mert a füstölt hús is sós. Majd egy másik fazékban a szárától

megtisztított, 3–4 tormalaput (tormalevelet) megabáljuk. Mikor félig megfőtt, leszűrjük róla a

vizet, és két-három lében kimossuk, hogy a keserű ízét elvegyük. Aztán hozzátesszük a

húsos léhez, metéltkeszerűen felvagdalva. Majd 2 kanál zsírral, 3–4 kanál liszttel, apróra vágott

vöröshagymával, fokhagymával rántást pirítunk, tejfellel felengedjük, és a megfőtt hús

levéhez hozzáadjuk. Ha kell, még sót tehetünk hozzá, és egy kevés ecetet (ízlés szerint).

Savanyú leves (Sály)

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 3–4 evőkanál zsír, 1 db zöldpaprika apróra vágva, fűszerpaprika,

rántásba való liszt (amennyit a zsír felvesz).

Egy edényben sóval, kevés ecettel ízesített (kb. 2 liternyi) vizet forralunk. Közben jó zsíros

rántást pirítunk. A zsírt egy lábasban felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, az apróra vágott

vöröshagymát és zöldpaprikát. Állandó keverés közben megpirítjuk. Ha megpirult, egy kis

piros paprikát is keverünk bele, majd nem vízzel, hanem egy csésze tejföllel (kb. 2,5 dl)

fölengedjük, jól elkeverjük. A rántást aztán lassan, állandó kevergetés mellett a forró vízbe

eresztjük. Majd személyenként 2 tojást ütünk bele, s keményre főzzük.

Készíthetjük kb. 0,5 kg sovány disznóhússal is a levest, vagy disznóbelsőségből (tüdő, máj,

nyelv, szív). Ezt több vízben tesszük fel főni, mert a hús puhára főzése közben sok víz

párolog el. Ha húst főzünk a levesbe, babérlevelet is teszünk a vízbe, meg tárkonyt. Ha a hús

puhára főtt, akkor eresztjük bele a tejföllel fölengedett rántást. Ebben az esetben nem főzünk

bele tojást.

Töltöttcsirke leves (Sály)

Hozzávalók: 1 csirke, 3–4 zsemle, tyúktojásnyi zsír, 2 fej vöröshagyma, őrölt bors, szemes

bors, só, apróra vágott petrezselyemzöldje, fűszerpaprika, 3 tojás, 4 szál sárgarépa,

4 szál petrezselyemgyökér, 1 zeller, 1 fej karalábé, 3–4 darab meghámozott

krumpli, szerecsendió.

A levágott csirke nyakán a bőr alá libatollat dugunk, s azon keresztül úgy fújjuk fel, hogy a

bőre elváljon a húsától. Majd kivesszük a tollat, és fehér cérnával szorosan elkötjük a nyílást.

Utána történik a csirke kopózása (kopasztása). Nem forrásban lévő, csak jó meleg vízbe

mártjuk a csirkét (forró víztől könnyen kiszakadhat a bőre), tollait leszedjük. Aztán felbontjuk,

felhasítjuk, beleit, máját, zúzáját kivesszük. Ahol nincs jól felválva a bőre, ott kiigazítjuk,

hogy minél több töltelék férjen bele.

Ezután elkészítjük a tölteléket. 3–4 zsemlét beáztatunk kevés vízbe, majd egy tyúktojásnyi

zsíron elmorzsoljuk, elkeverjük. Keverünk bele borsot, piros paprikát, apróra vágott

petrezselyemzöldet. Ha elkevertük, három tojást is ütünk rá, és ezzel is jól elkeverjük. Ezzel

a töltelékkel töltjük meg a csirkét, nemcsak a bőre alatt, hanem a belsejében is, aztán összevarrjuk.

A csirkét azután fazékba tesszük, vizet öntünk rá, hogy jól ellepje (kb. 4 litert).

Bezöldségeljük: teszünk bele 4 szál sárgarépát, 4 szál petrezselyemgyökeret, 1 zellert, 1 fej

karalábét, 3–4 krumplit, 1 fej vöröshagymát, kevés szerecsendiót (őröltet), vagy szerecsendió

virágot, kevés szemes borsot, sót (ízlés szerint). Rendes húslevest főzünk belőle. A csirke

húsát puhára főzzük. Ha megfőtt, kivesszük a fazékból és feldaraboljuk. A levesbe kockatésztát

vagy zabtésztát főzünk. A feldarabolt csirkét zöldséggel, krumplival, savanyúsággal

vagy krumplipüré körettel tálaljuk.

103

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!