Humanizmus, religio, identitástudat - MEK - Országos Széchényi ...

peregrinációt vizsgálta, ennek során néha megemlítette a marburgit is, de
főként a pfalzi kiegészítőjeként értelmezte. Annál inkább indokoltnak látszik
ez, mivel a Marburgban tanulók jelentős része itteni tartózkodása előtt vagy
után megfordult a pfalzi választófejedelemség székvárosában is, legtöbben
mindkét helyen folytattak tanulmányokat. 4
Komáromi Flórián levelét Nagy Jukunda is idézi, aki eddig a legrészletesebben
foglalkozott 1974-ben megjelent német nyelvű könyvében a marburgi
magyar peregrinációval. 5 Megállapítása szerint Komáromi nem állt egyedül
álláspontjával. Idéz egy 1607-es egyetemi vizitációs véleményt, miszerint a
teológiai tanszék négy professzora nem felelt meg az itt rájuk mért feladatnak.
(Igaz, a vizitációt végzők többsége rejtetten lutheránus beállítottságú
volt.) Véleménye szerint a baj gyökere Móric tartománygróf egyetempolitikája
volt, ahogyan meghívta, kiválasztotta a professzorokat. 6 Szerinte hiba volt
Caspar Sturm, Gregorius Schönfeld és Johannes Molther meghívása, egyedül
Raphael Egli volt méltó erre a stallumra. 1607-ben Schönfeld lett a rektor,
ugyanekkor hívja meg Móric teológiai professzornak Caspar Sturmot és
Raphael Eglinust. 7
A marburgi egyetem – mint az első protestáns alapítású német univerzitas
– tudományos jelentősége ugyan kétségtelen, mégis 1607-ig alig látogatták
magyarok. Zoványi szerint Szenci Molnár előtt mindössze hárman sub-
4
HELTAI János, Adattár a heidelbergi egyetemen 1595–1621 között tanult magyarországi
diákokról és pártfogóikról = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve (1980), Bp.,
OSZK, 1982, 243–347.; uő, Alvinczi Péter és a heidelbergi peregrinusok, Bp., Balassi,
1994.
5
Jukunda NAGY, Ungarische Studenten an der Universität Marburg 1571–1914, Studien
zur hessischen Stipendiatengeschichte, Darmstadt und Marburg, Hessische Historische
Kommission–Historische Kommission für Hessen, 1974 (Quellen und Forschungen
zur hessischen Geschichte, 27).
6
Uo., 27. „Mit seinem Urteil stand Komáromi nicht allein. Eine im Jahre 1607
durchgeführte Universitätsvisitation ergab, daß die vier Inhaber der theologischen
Lehrstühle ihrer Aufgabe in keiner Weise gewachsen waren. Die Wurzel des Übels
war die Berufungspolitik des Landgrafen Moritz. Bei der Umwandlung im Jahre
1605 waren die lutherischen Theologen entlassen worden. Landgraf Ludwig V. von
Hessen-Darmstadt nahm sie in Gießen auf und verwandelte das dortige Gymnasium
1607 in eine Universität. Statt nun nahmhafte ausländische Calvinisten nach
Marburg zu berufen, begnügte sich Moritz mit Leuten aus den Reihen hessischer
Pfarrer, Caspar Sturm, Gregorius Schönfeld und Johannes Molther. Die einzige
ausartige Berufung galt dem umstrittenen Raphael Egli aus Zürich.”
7
Catalogus Studiosorum Scholae Marpurgiensis, Edidit Iulius CAESAR, Marburgi,
MDCCCLXXV. Lásd: Nendeln–Liechtenstein, Kraus Reprint, 1980 (Nachdruck d.
Ausgabe Marburg 1875–1888), 33.: „Promotiones hoc anno celebres habitae sunt die
19. Martii in Theologia Reverendorum et Clariss. virorum Dn. Casparis Sturmii
Stipendiariorum Ephori, et Dn. Raphaelis Eglini Iconii Tigurini, utriusque Professoris
Theologi: conferente rite gradum et insignia Reverendo et Clariss. viro Dn.
Gregorio Schönfeldio S. S Theologiae D. et Professore ac per inferiorem Hassiam
superattendente […]”
127