Humanizmus, religio, identitástudat - MEK - Országos Széchényi ...

elviselése. Az utóbbi erény, a külső események szenvtelen elviselésének erénye
a leginkább a sztoikus filozófia erkölcsi tanításának része. Ezzel kapcsolatban
nem alaptalan feltételezni, hogy a vers utolsó előtti sorának picta
tecta kifejezése nemcsak általában a gazdagok tarka házait jelenti. Lehet,
hogy a filozófiai iskolának nevet adó Sztoa Poikilé, a Tarka Csarnok elnevezésre
is utal.
Piso ugyanakkor ezekben a sorokban nem hangoztatja ennek a magatartásnak
a filozofikus jellegét – a filozófia a műveltséggel együtt a következő két
disztichonban (7–8.) jelenik meg, abban, amelyben a megszólított valóságos
vagy remélt magatartásáról van szó. Itt jelenik meg a szókratészi iskolában
történő negyvenévi izzadságos tanulás (amelynek antik párhuzamát eddig
nem sikerült megtalálnom), s itt jelenik meg a docta Minerva, mondhatni, a
bölcsességet kiegészítő műveltség istennőjeként.
A 7–10. sor tekinthető általános tegezésnek is, mindazonáltal a versben
megjelenő Szalkai része ennek az általánosan megszólított körnek. A filozófiával
és a beszéd művészetével való foglalkozás feltételezése nyilvánvalóan
udvarias gesztus, a műveltek közös törekvéseinek feltételezése. A 9–10. sor
párhuzamos lehetőségei ugyanakkor megkérdőjelezik mindezeknek a törekvéseknek
az érvényességét. Egyben persze lehet, hogy határozottabb megfogalmazásai
annak a pozíciónak, amely a vers első két sorában megjelenik.
A népség között álló Piso helyzetmeghatározása általános, nem tudjuk kitalálni,
vajon a bűzhödt népség tribunusaként szólal-e meg. A kapuszárnyak
előtt álló Szalkai versbeni elhelyezése jobban azonosítható: a fennkölt ajtónálló
Szalkai talán éppen az extimus ianitor aulae regiae, a királyi udvar legkülső
kapujának őrzője, mondhatni, csupán a kapujában áll a lehetőségeknek.
Ezt erősíti meg az utolsó sorpár, a záró szentencia arról, hogy bölcsességgel
ennél aligha lehet beljebb jutni. Az utolsó sor görög szavakkal – a söpretlen,
aszaróton, illetve aszophosz, bölcsesség nélküli jelzőkkel – folytatott játék,
annominatio szerintem a legválasztékosabb az egész szövegben. Az
aszaróton leírását Plinius nagy természetvizsgáló munkájában, a Naturalis
historiában találhatjuk meg (36, 184). Aszarótosz oikosznak, mozaikos háznak
nevezik a házat, ha annak padlóját apró, színes kockákból kirakott képek
díszítik, amelyek ekképpen hasonlítanak a lakoma után a padlón maradt, lesöpretlen
morzsákra. Ilyen padlót dicsér Statius gazdag pártfogója, Manilius
Vopiscus tiburi nyaralójában (Silvae, 1, 3, 56, Muraközy Gyula fordítása):
„[…] a magasból / rázuhogó s üvegablakokon megsokszorozódó / fényben
látszik a padló, és ezer új figurával / vígan fénylik a kő, szebb minden más
mozaiknál”. Gazdag házak ritka ékességéről van szó. A két fosztóképzős jelző
összejátszása azonban hangsúlyozza az etimologikus jelentést is: külső
pompa és a belső elhanyagoltság együttesét. Még talán annak is van jelentősége,
hogy az a-szophosz/a-sophus jelző első szótagja, a fosztóképző a vers
felolvasása során az elisio szabályának megfelelően kiveti az interiora utolsó
hangját. Az a hallgató, aki nem részesül eléggé Minerva adományaiban,
ugyanakkor könnyen hallhatja a szöveget így: interiora sophis, könnyen ért-
29