Humanizmus, religio, identitástudat - MEK - Országos Széchényi ...

menta externa hodie quidam ex Calviniai sectatoribus errant […]”. 15 A legtöbbet
bírált ellenfelek a helvét irányzat vezető személyiségei: Zwingli, Kálvin,
Th. Beza, J. Piscator, J. Sturm, D. Pareus, G. Schönfeld, R. Egli, B. Keckermann,
G. Bucanus, de a herborni főiskola professzorait sem kímélik,
megnevezésük a legtöbbször: „Zwinglianos et alios fanaticos”. 16 Jól látszik,
hogy a Verbesserungswerk eseményeinek következtében Hessenben 1605
után legalább tizenöt éven keresztül a protestantizmus belviszálya olyan méretűvé
vált, amely sokszor még a katolikusokkal való szembenállás mértékét
is meghaladta. Nem véletlenül beszél arról a német kutatás (Gustav Adolf
Benrath, G. Menk), hogy emiatt alig érvényesülhetett az irénizmus Hessen-
Kassel viszonyai között. 17 (Arra azonban még nem válaszolt a magyar kutatás,
hogy e kemény, sokszor nagyon kíméletlen polemikus konfesszionáliskulturális
folyamat hogyan illeszkedett a hessen-kasseli közegben ható más
jelenségekhez. Móric köztudottan támogatta és nagyon vonzódott a pánszofikus,
már-már a hermetizmus és rózsakeresztesség eszmei világához tartozó
szerzőkhöz és műveikhez, bőkezű mecénásuk is volt egyben. Ugyanúgy,
ahogyan hatalmi eszközökkel mindent elkövetett a kálvini irányzat hegemón
helyzetbe juttatásához. Jól jellemzi a marburgi teológusok meghökkentő, zavarba
ejtő összetettségét Raphael Eglinus. Pánszofikus rajongással nézte a
rózsakereszteseket, és alkimista kísérleteket végzett, a kabbalát súroló szemlélettel
keresett rejtett összefüggéseket a természetben, ugyanakkor elutasította
a lutheránusokkal való irénikus együttműködést; szervezte a Justus
Lipsius katolizálása miatt indított protestáns lejárató kampányt és elfogadtatámogatta
a Móric utasításai szerint végrehajtott képrombolást, teológiai
műveiben pedig a kálvinista ortodoxia módszertanát követte.) 18
15
Uo., I., 184.
16
Uo., I., 133–145. Disputatio VI. Quae est consideratio tabulae Raphaelis Eglini,
Iconii Tigurini, novi in Academia Marpur. Professoris, in qua rationem solidam
decidendae quaestionis jam diu controversae ad coenam Domini rectius intelligendam.
Disputatio I. in qua proponitur analytica collatio septem syllogismorum
D. Balthasaris Mentzeri, totidemque his oppositorum D. Gregorii Schonfeldii.
17
Vö. Gustav Adolf BENRATH, Irenik und Zweite Reformation = Die reformierte Konfessionalisierung…,
i. m. (9. jegyzet), 349–358. „Irenik und Zweite Reformation standen
zueinander in Spannung. Denn wenn es zum Selbstbewustsein der Zweiten Reformation
gehört hat, die nach Gottes Wort reformierte, vom »papistischen Götzendienst
und Sauerteig« gründlich gereinigte, über die lutherische Reformation hinausführende
und sie allererst zu ihrem Ziel und Abschluß bringende volle und vollkommene,
vollendete Reformation zu sein, dann war ihr Unternehmen eine dynamische, progressive
und zugleich auch agressive Sache, die ohne Polemik nicht auskommen konnte.”
Uo., 349. Gerhard MENK, Die »Zweite Reformation« in Hessen-Kassel. Landgraf
Moritz und die Einführung der Verbesserungspunkte, = Die reformierte Konfessionalisierung…,
i. m., 154–183.; uő, Regent zwischen dem Streben…, i. m. (9. jegyzet).
18
Vö. Martin MULSOW, Gelehrte Praktiken politischer Kompromittierung Melchior
Goldast und Lipsius Rede De duplici concordia im Vorfeld der Entstehung der protestantischen
Union = Die Praktiken der Gelehrsamkeit in der Frühen Neuzeit, Hgg.
von Helmut ZEDELMAIER und Martin MULSOW, Tübingen, Max Niemeyer,
2001 (Frühe Neuzeit, 64.), 307–347.
132