Humanizmus, religio, identitástudat - MEK - Országos Széchényi ...

a többes szám első személyű grammatika ugyancsak megteremtette a nemzetként
megnevezett közösséggel való azonosulás lehetőségét. Vagyis e széles
körben elterjedt, sajátos nyelvhasználattal rendelkező református imádságok
elvileg igen sokakat bevontak a Burke által említett értelmezői közösségbe,
lehetőséget kínálva a tagok közötti szolidaritás megteremtésére. A 17. század
második felében keletkezett, népszerű református imádságokban, imádságoskönyvekben
tehát a szövegek grammatikai első személyét szélesebb társadalmi
rétegek interiorizálhatták a többszöri kiadások által megteremtett újraolvasások,
újramondások során.
A nemzet és a haza fogalmait értelmezni kívánó programjában Péter Katalin
hasonló kutatási irányt vázolt, és megállapította, hogy bár nem tudjuk,
hol húzódott pontosan a nemzethez tartozásnak az alsó társadalmi határa, a
reformátorok már a 16. század közepén sem zárták ki teljesen a jobbágyokat
a nemzetfogalomból. (Sőt bizonyos jobbágyokat akár még a nemesek is beletartozónak
értelmezhettek.) 25 Győri L. János is arra utal, hogy ezek a társadalmi
(és ehhez kapcsolódóan nyelvi) összefüggések mindenképpen szorosan
kapcsolódnak a felekezeti hovatartozás kérdéséhez: „a prédikátori
nemzetfogalom tágabb a nemesi nemzeteszménél, hiszen éppen a szóban
forgó párhuzam [értsd: zsidó–magyar parallelizmus] telíti a nemességnél
mindenképpen tágabban érvényes vallásos tartalommal”. 26 Barcza József pedig
a 17. század közepi református prédikátorok munkáiból idézett olyan
passzusokat, melyek a társadalmi előjogok teológiailag problematikus voltára
hívták fel a figyelmet – összefüggésben a presbiteri gondolattal, mely „a rendi
kiváltságeszmét alapjában támadta meg”. 27
zam tisztellyük (:szolgallyuk:) a’ Jehovát. Harom rend-béli Isteni tiszteletnek avagy
könyörgésnek szükséges formája adatic elönkben a’ Szent Irásban; (1.) A’ magános
avagy titkos könyörgés, Matth. 6. 6. […] (2.) Közönséges helyen valo könyörgés.
Minémü vala a’ Salomoné a’ Templom fel-szentelésekor. 1. Kir. 8. 23. 22. [sic!] […]
(3.) Egész ház-népnek egyben-kötött Isteni tiszteleti vagy könyörgese, minémüre kötelezi
magát ez fel-vett Leczkében Josué az Isten népének kegyes Herczegje […]”
Mivel ez utóbbi kegyességgyakorlás „a’ Magyar Hazában […] a’ porban hevert”, erről
szól a következőkben, és arra kéri Istent, hogy könyve „légyen épületes” „az
Evangeliomi szoros kegyes életnek a’ Magyar Nemzetben valo fell állitására!”
KÖLESÉRI Sámuel, Josue Szent Maga-El-Tökellese, Avagy, Haz Nepbeli Isteni Tiszteletnek
Es Könyörgesnek Gyakorlasa […], Debrecen, Rosnyai János, 1682 (RMK I,
1281), A1r–v. (A textus kiemelése az eredetiben.)
25
PÉTER Katalin, A haza és a nemzet…, i. m. (2. jegyzet), 220–221.
26
ŐZE, „Bűneiért bünteti…”, i. m. (1. jegyzet), 139 alapján GYŐRI L. János, Izrael és
a magyar nép történetének párhuzama a XVI–XVII. századi prédikátori irodalomban =
Egyház és művelődés – Fejezetek a reformátusság és a művelődés XVI–XIX. századi
történetéből, szerk. G. SZABÓ Botond, FEKETE Csaba, BERECZKI Lajos, Debrecen,
Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár, 2000, 29–52
(itt: 42).
27
BARCZA József, Sáfárság, közösség, türelmesség. A XVII. századi magyar református
teológia szociáletikai felelősségvállalása = Egyház és művelődés…, i. m., 102–106, az
idézet: 105.
200