Humanizmus, religio, identitástudat - MEK - Országos Széchényi ...

egy évvel azelőtt is figyelmeztettem: egész Magyarország készen áll egy újabb
nagy lázadás kirobbantására, ezért ne bízzon azok csalfa szavaiban, akiket
megneveztem. A császár megköszönte odaadó szolgálatomat, de minden maradt
a majd meglátjuk, majd megoldjuk szintjén. Mindössze csak annyira futotta,
hogy néhány várost leromboljanak [a császáriak], a népet még jobban
kizsákmányolják, Rákóczit pedig futni hagyják.” 54 1697-ben még Marsili súgta
volna meg a fejedelemnek, hogy elfogatására készül az udvar, négy év múlva
meg azon siránkozik Lipótnak, hogy miért nem csukták le? Nehezen hihető.
Az azonban jellemző, hogy a majd negyedszázaddal az események után
író Rákóczinak egyáltalán eszébe jutott Marsili. A fejedelem biztosan értesült
Marsili breisachi kalandjáról, minthogy Marsilinak is tudnia kellett a
Rákóczi vezette szabadságharcról. Lehet, hogy Rákóczi a Vallomások írásakor
valamiféle sorstársat látott Marsiliban, aki bízott, aztán mégis csalódnia
kellett a bécsi udvarban. De ez az epizód arról is árulkodik, hogy milyen kép
élhetett a 18. század eleji magyar katonai vezető rétegben (persze elsősorban
magában Rákócziban) Marsiliról. És ez a kép egyáltalán nem negatív. Pedig
a bolognai hadvezér magyarországi tartózkodása alatt a sokak által gyűlölt és
rettegett Montecuccoli és Caraffa nézeteit vallotta a magyar- és Erdély-kérdés
ügyében. Ennek ellenére nem ismerünk egyetlen olyan korabeli magyar
megnyilatkozást, mely elítélően szólna Marsiliról. Breisach után meg úgy tűnik,
kifejezetten rokonszenves figura lett a magyarok szemében, hisz Marsili
sorsa azt példázhatta a Rákóczi-szabadságharc résztvevői számára, hogy
Bécsben nem lehet megbízni.
A Bevilaquák és Marsili
II. Rákóczi Ferenc és Marsili kapcsolatának legnagyobb mitizálója, sőt talán
inkább misztifikálója mégsem Thaly Kálmán, hanem Bevilaqua-Borsody
Béla volt. Az ő elméletére elsősorban kuriózum volta miatt érdemes kitérni,
valamint azért, mert – Thaly 1697. évi Rákóczi–Marsili-epizódjához hasonlóan
– teljességgel kiesett a magyar Marsili-szakirodalomból. Különböző
Marsili-bibliográfiákban fel-feltűnik ugyan Bevilaqua-Borsody neve, de elméletéről
sehol sem esik szó. Meglehet azért, mert enyhén szólva is tendenciózus
és eléggé vadregényes. Pedig Bevilaqua-Borsody nem nevezhető csu-
54
„Al mio arrivo in Vienna, fui accolto da sua maestà cesarea con suo sommo grandimento,
come nelle lettere l’aveva contestato; pigliò con le sue mani l’originale
istromento turco di tutti li limiti, e con vari altri atti originali da me stesi nell’archivio,
che gradì come un testimonio, con li posteri, della cosa più gloriosa ed utile al di
lui imperio ed eredi. Gli replicai quello che un anno prima lo avevo avvisato: che
tutta l’Ungheria era pronta ad un gran ribellione, che sua maestà cesarea non si fidasse
delle finte parole degli uni e gli altri che li nominai. Ringraziò il zelo, rimise
tutto al penseremo e faremo, e tutto fu a demolire piazze e sgurnirle di gente e lasciare
fuggire il Ragozzi.” (Uo., 212.)
266