Humanizmus, religio, identitástudat - MEK - Országos Széchényi ...

másik időre épül, a Krisztus történelmi megjelenése és a másodszori eljövetele
közöttire; s ha az ember nem ezt a kellő időt éli meg (a hitben érzékelve
és megragadva az Ige megtörténését), akkor téved saját élete értelme felől.
Akkor nincsen autentikusan magánál, Krisztus idejét hamisan racionalizálja,
kronológiailag és tartalmilag akarja meghatározni, s e tévedése áldozatává
lesz, mert nem várakozik éberen arra, hogy „az Úr napja úgy érkezik el, mint
éjjel a tolvaj” (1Thess 5, 2). Az imádságok tényleges sorát megnyitó V. fejezet
(Miképpen kell az egyes embernek minden reggelét kegyesen és istenesen kezdeni)
előtt áll egy előreutaló összegzés, amely szerint a kegyességgyakorlásnak
a Krisztus második eljövetelére várakozó embert éberségre kell szoktatnia:
„az Ördög, aki tégedet mostan elhitetett mennyországnak könnyű megnyerésével,
maga adja jövendőben elődbe, hogy legnehezebb munka ez e világon.
Ennekokáért, ha igaz bizodalomra vagy-é lelked idvessége felől, és bátorságos
s egyenes úton akarsz az ég felé menni, tégy szert mindjárt (az eszes
szüzekkel együtt) a kegyes életnek olajára és öntsed be azt magadviselésének
lámpásába (Mt 25, 1–13), hogy ekképpen szüntelen való készségedben kimehess
a vőlegény eleibe akár a halál, s akár pedig az ítélet által jöjjön el tehozzád.
Melyet, hogy jobb módjával cselekedhessél, gyakoroljad naponként eme
következendő mód szerint tennen magadat”. 8
Az Isten megszólító igénye előtt álló ember élete a Praxis pietatis eszkatológiai
időszemlélete szerint a jövőre nézve elgondolt (az idő telik, majd
betelik, s mint ilyen, sürgető idő). A sötétségben lévők, akiket „az a nap tolvaj
módra lephetne meg” (1Thess 5, 4) és a „nappal fiai”, a tényleges időt élők
közötti – kairológiai – megkülönböztetés felismerhető mozzanata az imádságoknak
(példa erre a Más rövidebb estéli imádság (221–224), középpontjában
az 1Thess 5, 23-mal). 9 Úgy látom, hogy az emberi élet önmegértésének kairológiai
szempontja a kora újkori kegyességgyakorló könyvben is meghatározza
az emberi élet végbemenésének értelmét. Erről tanúskodik a különbségtevés
az „újjászületetlen ember” és „a kegyes ember, kinek romlott természete
megújult a kegyelem által a Krisztusban s új teremtett állattá lett” között;
az imádságok csak a megigazult, a lelkileg újjászületett, ezért immár
testileg is példásan élni tudó embernek használnak. 10 De mindehhez nem tár-
8
Ezzel a bekezdéssel zárul a kegyességgyakorlás hét akadályát összefoglaló summázat
(161–166), uo., 165–166.
9
1Thess 5, 23: „a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész
valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk
Jézus Krisztus eljövetelére”. Medgyesi: „Adjad ezzel össze Szentlelkedet is énnekem,
hogy bizonyossá tétettessem a fogadott fiúság felől (Gal 4, 5–6), öregbítse hitemet,
nevelje térésemet, világosítsa elmémet, tisztítsa szivemet, egyengesse akaratomat
és indulatimat és eképen szenteljen meg engemet mindenestől, hogy elmém
épségben, testem és lelkem ártatlanságban megtartattassék az én Uram Jézus Krisztusnak
dicsőséges eljöveteléig (1Thess 5, 23)”. MEDGYESI, Praxis, i. m., 222.
10
Szent Pál őskeresztény antropomorf gondolkodásában a léleknek a testhez való hozzárendeltsége
reális; nála e két alkotórész viszonya ontológiai értelemben időbeli
létmódok, amelyeket az ember élettörténete során saját tökéletesedésének dinamikájaként
él át (előbb testi ember, majd lelki ember, azután szellemi ember, végül
egész ember: a személy).
165