Humanizmus, religio, identitástudat - MEK - Országos Széchényi ...

figyelmét, jóllehet Marsili leveleinek egyik jelentős része ott található. Hol
van ma ez a rejtélyes Bevilaqua-levéltár és létezik-e egyáltalán? Mindenesetre
sem az olasz Marsili-kutatók, sem Marsili legújabb monográfusa, John Stoye
nem tesz említést róla. 5 A kérdést természetesen nekem sem áll módomban
megnyugtatóan megválaszolni. Feltenni azonban azért tettem fel, mert jelzi,
hogy a magyar Marsili-kutatás története is megérett arra, hogy alaposabban
elemezzük. A bibliográfiai jellegű áttekintésekben eddig sem volt hiány, hisz
ilyet szinte minden magyar Marsili-életrajz tartalmaz, és azokból szerencsére
elég sok van. 6 Célom azonban nem a puszta leltározás, hanem sokkal inkább
annak bemutatása, hogy a magyar kutatógenerációk milyen értelmezési stratégiák
mentén közeledtek Marsili személyéhez és hagyatékához.
Thaly a Bercsényi családról írott monográfiájában vetette fel azt, hogy
1706-ban Marsili hajlandó lett volna az adriai partvidéken a francia hadakkal
támadást indítani a császáriak ellen, és így közvetve II. Rákóczi Ferencet
támogatni. Mi az, amit biztosan lehet tudni? 1703 nyara után II. Rákóczi
Ferencnek valóban voltak olyan tervei, hogy a francia hadsereggel közvetlen
kapcsolatot teremtsen. Erre két lehetőség kínálkozott: vagy előrenyomul a
francia hadsereg a Duna mentén, és akkor Bécs alatt találkozhatnak Rákóczi
csapataival; vagy pedig a franciák Horvátországban partra szállnak. 1704 augusztusában,
a höchstädti csatában a császáriak angol és holland szövetségeseik
segítségével megállították a franciák előrenyomulását, így Rákóczinak
nem maradt más választása, mint a franciák adriai partraszállását előkészíteni.
A fejedelem kiáltványban próbálta terveinek megnyerni a magyar szabadságharchoz
nem csatlakozott horvát nemességet; miközben a svédországi
francia követen, De Bonnac márkin keresztül arra próbálta rávenni XIV. Lajost,
hogy „támogassa a horvátországi mozgalmakat, és indíttasson valamilyen
gyors lerohanást a császári országokban és a Velencei-öbölben, hogy így
néhány megbízható huszár benyomuljon Horvátországba, és ott elterjessze a
hírét, hogy Felséged segítséget küld számomra”. 7 A francia király azonban
óvatos volt. Pomponne márkit elküldte ugyan a semleges Velencébe, megpróbálván
rávenni a köztársaságot arra, hogy az támogassa Rákóczi terveit, de a
márki nem sok sikerrel járt. Rákóczi nem adta fel: 1705 novemberében
Vojnovich József bárót küldte követként Horvátországba és Velencébe. A velencei
francia követ, Pomponne márki javaslatára Vojnovich 1706 májusában
5
John STOYE, Marsili’s Europe, 1680–1730. The life and times of Luigi Ferdinando
Marsili, soldier and virtuoso, New Haven–London, Yale University Press, 1994.
6
Ezek összefoglaló bemutatóját lásd: F. MOLNÁR Mónika, Le ricerche ungheresi del
Fondo Marsigli di Bologna = Annuario. Studi e documenti italo-ungheresi, a cura di
József PÁL, Roma-Szeged, Szegedi Tudományegyetem, 2005, 38–50.
7
De Bonnac 1704. március 12-i jelentését idézi BENDA Kálmán, II. Rákóczi Ferenc
fejedelem diplomáciai kapcsolatai Velencével 1704–1709, Történelmi Szemle, 1984,
104. Rákóczi adriai terveiről lásd még: ÁLDÁSY Antal, Az 1707. évi ónodi országgyűlés
története, Századok, 1895, 560–562; MÁRKI Sándor, Rákóczi adriai tervei, Bp.,
Magyar Adriai Egyesület, 1915; KÖPECZI Béla–R. VÁRKONYI Ágnes, II. Rákóczi
Ferenc, Bp., Osiris, 2004 3 , 336.
254