alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

ünnepem, az megszűnt, amikor elmentem az első középiskolai
bulimba, ahol francia szobalány szerkóba és necc harisnyába
öltözött, Tuttle-beli lányok vettek körbe.
És továbbra is ez lesz a kedvenc ünnepem, hiszen ma este, most
az egyszer, minden normális lehet.
Nem igazán arra gondoltam, hogy találkozom egy lánnyal, aki
megtöri az átkot. Nem igazán. Csupán beszélni akartam egy lánnyal,
talán táncolni vele, és hogy átöleljen, még ha ez csak erre az egy
éjszakára szólt is volna.
Épp egy iskola előtt álltam, ahol bulit tartottak. Ez volt az ötödik
buli, ami mellett eljöttem, de néhánynál ki volt írva, hogy ijesztő
jelmezzel nem lehet bemenni. Nem akartam kockáztatni, hogy
arcomat esetleg túlságosan durvának találják. Valószínűleg
magániskola volt, mert a kölykök szép tiszták voltak, de ez nem egy
olyan iskola volt, mint a Tuttle, egy iskola, ami számított. A
tornaterem ajtaján keresztül láttam, hogy az emberek egy
félhomályos teremben táncolnak. Néhányan csoportosan álldogáltak,
de sokan egyedül voltak. Kívül egy lány árulta a jegyeket, de nem
ellenőrizte az igazolványokat. A tökéletes buli, amit tönkrezúzhatok.
Akkor miért nem megyek be?
Néhány méterre álltam a jegyárustól, aki úgy öltözött, mint
Dorothy az Óz, a csodák csodájából, azzal a különbséggel, hogy
bíborvörös haja volt, és tetoválásai. Figyeltem az embereket –
különösen a lányokat – bemenni. Nem sokan néztek rám, úgyhogy ez
jó volt. Felismertem az összes szokásos típust – a mazsoretteket és a
gazdag apucik pici lányait, a jövő politikusait és a jelenlegieket, az
atlétákat, és azokat a kölyköket, akik pusztán azért jártak iskolába,
hogy felfigyeljenek rájuk. És embereket, akik egyik csoportba sem
tartoztak. Álltam az ajtóban, és hosszú ideig figyeltem őket.
– Király jelmez.
A DJ a „Monster Mash”-t játszotta, és néhány ember elkezdett
táncolni.
– Hé, hozzád beszélek! Nagyon király jelmezed van.
A jegyárus lány volt. Dorothy. A dolgok kiürültek körülötte,
mivel már mindenki bement. Egyedül voltunk.
100