alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

mondani, hogy nem kell ezt csinálnia, hogy Magda megcsinálja,
ezért fizetjük őt. De csöndben maradtam. De mikor hallottam a
lépteit a nappaliban, olyan közel, hogy látott engem. Nem tudtam
megállítani magam.
– Itt ülök – mondtam lágyan. – Akarom, hogy tudd, hogy ne
borulj ki.
Nem válaszolt, de a szemét rám vetette. A félhomály volt a
szobában, csak a tv-ből jött fény. Mégis, a párnába akartam nyomni
az arcom, eltakarni magam. Nem tettem. Látni kellett egyszer.
Kendra világossá tette ezt.
– Lejöttél a földszintre – mondtam.
Szembenézett velem, és láttam, hogy a szeme rám néz, majd el,
aztán vissza. – Szörny vagy. Az apám… azt mondta… azt
gondoltam, egy baklövés. Sok őrült dolgot mondott. Azt hittem… De
tényleg az vagy. Oh, Istenem. – Elnézett. – Oh, Istenem.
– Kérlek. Nem bántalak – mondtam. – Tudom, hogy nézek ki, de
én nem… kérlek. Nem bántalak, Lindy.
– Csak nem gondoltam. Azt hittem, egy srác vagy, valaki perverz,
aki… és aztán mikor nem törted rám az ajtót vagy valami… De hogy
lehetsz te…
– Örülök, hogy lejöttél, Lindy. – Próbáltam tartani a hangomat. –
Túl sokat aggódtam azon, mikor találkozunk. Most vége, és talán
megszoksz engem. Aggódtam miattad, hogy nem jössz ki, talán soha.
– Kellett. – Vett egy mély lélegzetet, aztán kifújta. Sétálok az
éjszakában. Nem tudok azokban a szobákban maradni. Úgy érzem
magam, mint egy állat. – Megállította magát. – Oh, Istenem.
Ügyet sem vetettem az idegességére. Talán emberi hatásom, meg
tudtam mutatni neki, hogy az vagyok. A picadilloról beszéltem, amit
Magda készített vacsorára. Jó volt, ugye? – Nem néztem rá. Talán
kevésbé lesz kiakadva, ha nem kell az arcomat néznie.
– Igen, jó volt. Csodálatos. – Nem köszönte meg nekem. Nem
számítottam rá. Jobban tudtam most.
– Magda remek szakács – mondtam, akartam, hogy a beszélgetés
tovább folytatódjon, most hogy elkezdtük, még ha a semmiről is kell
135