Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
– Azok, amik a Cupido cserépben vannak, fehérek.

Kinyitottam a szemem. Fehérek. A rózsák, amik olyan intenzív

emlékeket hoztak vissza, fehérek voltak. Eszembe jutott, amit Magda

mondott: „Azok, akik nem látják meg az életben az értékes dolgokat,

soha nem lesznek boldogok”.

– Szeretnél segíteni elültetni a többit? – kérdezte Will.

Vállat vontam. – Legalább valamit csinálok.

Willnek meg kellett mutatnia, mennyi földet, tőzeget és tápot kell

tenni a cserépbe. – Városi gyerek sosem csinált ilyet ezelőtt? –

ugratott.

– A virágüzlet szállított minden héten.

Will felnevetett, majd így szólt. – Te komolyan vetted.

Összenyomtam a műanyag dobozt, hogy fellazítsam a földet,

ahogy Will mutatta, majd kiemeltem a tövet, és betettem az üregbe. –

Magda szereti a fehér rózsát.

– Vigyél neki néhányat.

– Nem is tudom.

– Tulajdonképpen ő javasolta a kertet. Elmondta, hogy a

délelőttöket a legfelső szinten töltöd, kifelé bámulva az ablakon.

„Mint egy virág, ami a napot keresi", mondta. Aggódik érted.

– Miért tenné?

– Nem tudom. Talán, mert jószívű.

– Nem lehet. Ez azért van, mert megfizetik érte.

– Őt megfizetik, függetlenül attól, hogy boldog vagy-e vagy sem,

nem igaz?

Igaza volt. Ennek nem volt értelme. Mindig goromba voltam

Magdával, de ő itt volt, és extra dolgokat tett meg nekem. Will is itt

volt.

Neki kezdtem egy másik lyuknak. – Köszi ezért, Will.

– Nem probléma – Felém rúgta a növényi tápos zsákot, hogy

emlékeztessen, mi a következő lépés.

Később szedtem három fehér rózsát, és felvittem Magdának. Oda

akartam adni nekik, de amikor felértem, hülyeségnek éreztem.

Úgyhogy a tűzhely mellett hagytam őket, ahol vacsorát szokott főzni.

Reméltem, tudni fogja, hogy tőlem vannak, nem Willtől. De amikor

86