alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

kinézet és a pénz. Boldogtalan lettem volna, de soha nem tudtam
volna, miért.
Ha nem változtam volna át, soha nem tudtam volna, mi hiányzott.
Most legalább, tudtam. Ha szörny maradtam örökre, jobb volt,
mint valaha is voltam előtte.
Elővettem egy metszőollót a zsebemből, megtaláltam a
legtökéletesebb fehér rózsát, és átnyújtottam neki. Oda akartam adni
neki mindent, még a szabadságát is.
Szeretlek, gondoltam.
De nem mondtam. Nem mintha attól féltem volna, hogy az
arcomba nevet. Messze állt ő attól. A félelmem nagy volt – hogy ő
nem mondja ezt vissza.
– Soha nem fog szeretni – mondtam Willnek később a szobájában.
– Miért mondod ezt? Jól is történhet. Csodálatos időnk van az
osztályban, és érzem a kémiát kettőtök között.
– Azért, mert ez a kémia terem. De ő nem akar engem. Egy
normális pasit akar, valakit, aki hosszú sétákat tesz vele a hóban,
valakit, aki elhagyhatja a házat. Szörnyeteg vagyok. Valaki emberit
akar.
Will intett Pilotnak és suttogott neki valamit. A kutya odajött
hozzám. Will azt mondta, – Adrian, biztosíthatlak, sokkal emberibb
vagy, mint a legtöbb ember. Sokat változtál.
– De nem eleget. Nem nézek ki embernek. Ha kimentem, az
emberek sikoltoztak meglátva engem. A kinézet számít a legtöbb
embernek. Ez a valóság a világban.
– Nem az én világom.
Pilotot simogattam. – Szeretem a világodat, Will, de nem nagy a
népesség. Hagynom kell elmenni.
– És azt hiszed, ez az, amit akar?
– Azt hiszem, soha nem fog szeretni, és…
– Mi?
– Tudod milyen ez, annyira meg akarok érinteni valakit és nem
vagy képes rá? Ha soha nem fog szeretni, nem gyötörhetem magam.
Will sóhajtott. – Mikor fogod elmondani neki?
167