alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

5
Itt voltunk már egy hete, mikor megtaláltuk a szánkót. Lindy volt,
aki megtalálta egy korán reggel, magasan a polcos szekrényen, és
felsikoltott, amire mind a szobába rohantuk, hogy lássuk milyen állat
támadta meg. Ehelyett mutogatva találtunk rá.
– Nézd!
Néztem. – Ez egy szán.
– Tudom. Soha nem volt szánom. Csak olvastam róluk.
Aztán felugrott és le, amíg lehúztam a polcról neki. Mindketten
néztük. Nagy szánkó volt, könnyű, polírozott fa alig használt fém
futókkal és a szöveget rugalmas repülő, festékszóróval festették rá.
– Rugalmas repülő. Komolyan szeretni kell repülve versenyezni
lefelé a dombról!
Mosolyogtam. Egy egész hóférfi sereget építettünk („Hó
Emberek, mondta Lindy”) az elmúlt pár napban, és csak tegnap,
korán ébredtem, hogy letakarítsam a tavat a korcsolyázáshoz. Lindy
lejött órákkal később, még a lapátommal talált engem. A tó tiszta volt
a kemény munka miatt. De megérte, amikor felkiáltott, –
Korcsolyázunk a tavon! Úgy érzem magam, mint Jo March! – és
tudtam, hogy pontosan mire gondolt, mert rám erőltette, hogy
elolvassam a Kisasszonyokat hetekkel ezelőtt, még akkor is, ha lány
könyv volt.
178