alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

Ah. Egy kis üzletember. – Nem használok drogokat, te mocsok. –
Igaz volt. Féltem bármi őrültséget csinálni, mint kimenni, ha valami
magason vagyok. Közelebb toltam az ablakhoz.
Üvöltött. – Pénzt, akkor.
Szorosan fogtam a nyakát. – Mit csináljak a pénzzel?
Fulladt, sírt. – Kérem… van valami.
Szorosabban. – Nincs semmid, amit akarok.
Próbált megütni, hogy elmehessen. – Akarsz egy barátnőt? –
Nehezebben fulladt, sírt.
– Mi? – Majdnem elvesztettem a fogást, de mélyebbre fúrtam a
karmaimat, üvöltött.
– Egy barátnő? Akarsz egy lányt?
– Ne cseszekedj velem. Figyelmeztetlek…
De látta az érdeklődésemet. Elhúzódott, és hagytam. – Van egy
lányom.
– Mi van vele? – Eresztettem egy kicsit a szorításomon, és bejött.
– A lányom. Kellhet neked. Csak engedj el.
– Mit tudok? – bámultam rá.
– Tied lehet. El fogom hozni neked.
Hazudott. Hazudott, hogy elengedjem. Milyen apa adná el a
lányát? Egy szörnynek? De mégis… – Nem hiszek neked.
– Igaz. A lányom. Gyönyörű…
– Mesélj róla. Mondj valamit, hogy tudjam, igazat mondasz. Hány
éves? Mi a neve?
Nevetett, mint aki tudja, hogy megfogott. – Tizenhat éves, azt
hiszem. A neve Lindy. Szereti… a könyveket, olvasni ostoba dolog.
Kérem, csak vigye, tegyen vele, amit akar. Vigye a lányomat, csak
engedjen el.
Kezdett igaz lenni. Egy lány! Egy tizenhat éves lány! Valóban
elhozná ide? Vajon ő lenne a lány, az egy, akire szükségem van?
Kendra hangjára gondoltam. Néha váratlan dolgok történhetnek.
– Biztosan jobb lesz neki nélküled – mondtam. Aztán rájöttem,
hogy ezt hiszem. Bárki jobban járna nélküle. Segíthetnék a lánynak
is. Legalább is ezt mondtam magamnak.
– Igaza van. Sírt, nevetett. – Jobb lenne neki. Szóval vidd.
116