alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

Nevetett.
Sántítottam, amíg elfordult, majd a padokhoz mentem, ahol a
boszorkány ült. Elkezdtem nyújtani.
– Igazán jó vagy abban, hogyan játssz a felnőttekkel, ugye? –
mondta.
– Kitűnő vagyok benne. – Rámosolyogtam. – Hé. – Egy tárgyat
láttam az ölében. Tükör volt, egy olyan régi típusú fogóval, mint
Hófehérkéjé. Mikor meglátta, hogy nézem, gyorsan visszacsúsztatta
a zsebébe.
– Mire kell a tükör? – kérdeztem, azt gondoltam egy ilyen csúnya
lány kerüli a nagy tükröket. Furcsa bárkinek, tényleg.
Figyelmen kívül hagyta a kérdést. – Hogy van a lábad?
– Mi? – megálltam a nyújtás közepén. – Oh, jól, valóban. Csak
azért jöttem, hogy beszéljek veled.
Felhúzta a szemöldökét. – Minek köszönhetem a megtiszteltetést?
– Nem mondanám, hogy megtiszteltetés. Csak… gondolkodtam.
– Ez biztosan élmény volt számodra.
– Azon gondolkodtam, amit az osztályban mondtál. És úgy
határoztam, igazad van.
– Komolyan? – pislogott párszor, mintha egy patkány jött volna ki
a sötét lyukból.
– Igen, valóban. A kinézetük alapján ítéljük meg az embereket.
Olyasvalakivel szemben, mint én, sokkal jobb vagyok, mint átlagos
kinézetű, és nekem könnyebb idő, mint…
– Nekem?
Vállat vontam. – Nem akartam konkrét lenni. Az apám a hírekben
van, szóval tudom, hogy van ez. Az ő munkájában elveszted a
kinézeted, elveszted a munkádat.
– Jónak tűnik ez neked?
– Soha nem kellett ezen gondolkodnom, tudod? Úgy értem, nem
tudsz segíteni azon, ahogy születtél.
– Érdekes – mondta.
Rámosolyogtam, ahogy a lányoknak tetszettem, és közelebb
húzódtam, bár szinte észre se vettem, hogy csinálom.
– Te nagyon érdekled magad.
15