alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

amit az mondják, lehetsz sikeres! Arra gondoltam, menyire utálhat
engem.
Március – abbahagytam a figyelését a nappali órákban. De este
nézni őt rosszabb volt, mert nem mondta, hogy hiányzom vagy nem
gondolt rám. Tanult a könyveiből, úgy, mint mielőtt megismert.
Végül elkezdtem csak éjszaka figyelni, mikor aludt. Minden éjjel
éjfélkor őt néztem. Abban az órában arról fantáziáltam, hogy rólam
álmodik. Rólam álmodik egész idő alatt. Áprilisban, mikor nem jött
vissza, tudtam, hogy vége van.
A hó foltokban feküdt a földön, és a tó jege olvadt. Lebegtek a
jéghegyek, békák ébredtek alatta. Az olvadó hegyek vízeséssé váltak,
ami azt jelentette, barlangászás és raftingolás és turista szezon.
– Gondoltál arra, hogy hazamenjünk? – mondta Will egy nap
vacsoránál. Szombat volt. Leálltam a kinti sétával és azzal töltöttem
a napot, hogy kifelé bámultam az ablakon, figyelve, ahogy a kocsik –
talán tele régiségekkel – hajtanak a vidéki utunkon.
– Mi az otthon? – mondtam. – Az otthon, ahol a családod van.
Nincs otthonom. Vagy talán otthon vagyok. – Magdára néztem, aki
szemben ült velem. Az elmúlt hónapokban meglehetősen nagyon
megállt szolga lenni. – Sajnálom – mondtam neki. – Tudom, hogy
soha nem láthatod a családod. Azt hiszed, hálátlan vagyok –
– Én nem gondol azt – szakított félbe. – Én látni sokat változott
elmúlt két évben.
Megmerevedtem a „két évnél”. Nem lehetett, nem egészen, de
közel volt. A időmnek majdnem vége. Talán érdemes lenne túlesni
rajta, mert nincs több esélyem.
– Korábban, kegyetlen fiú, fiú, aki tesz szomorúvá embereket.
Most kedves és figyelmes.
– Igen, kedves és figyelmes. – Megvontam a vállam. – Sok jó,
nem nekem.
– Ha volna valami igazság, ez a szörnyű átok megtörne, és nem
kellene ezt a lehetetlen dolgot csinálnod.
– Nem lehetetlen. – A leveses kanalammal játszottam. Szeretnék
jól enni a karmaimmal. – Csak nem volt elég jó.
188