alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

– Nem vallottam kudarcot. Azelőtt csókoltam meg, mielőtt
meglátott.
– És ő nem változtatott vissza, ugye?
Megráztam a fejem.
– Azt mondtam neked, hogy szeretned kell azt a személyt. És neki
is szeretnie kell téged. Szereted Sloane-t?"
Nem válaszoltam.
– Nem hinném. A tükörnek varázsereje van. Nézz bele, és bárkit
láthatsz, akit szeretnél, bárhol a világon! Gondolj valakinek a nevére,
talán az egyik korábbi barátodéra ... – A tükörben megláttam gúnyos
mosolyát, amikor azt mondta, korábbi. – Kérdezz, és a tükör
megmutatja azt a személyt, bárhol is van!
Nem akartam. Semmit nem akartam megtenni, amit ő mondott.
De nem tudtam megállni. Sloane-ra gondoltam, és egy pillanat alatt a
tükörben lévő kép átváltozott Sloane lakására, amely épp olyan volt,
mint a tánc napján. Sloane a kanapén ült, és egy sráccal csókolózott.
– Oké, és akkor mi van? – ordítottam, mielőtt végiggondoltam
volna, vajon Sloane hall-e engem.
Az arc a tükörben visszaváltozott Kendráéra.
– Hall engem? – suttogtam.
– Nem, csak én hallak. Mindenki mással ez egy egyirányú dolog,
mint egy bébiőr. Van valaki más, akit látni akarsz?
Azt akartam mondani, hogy nem, de a tudatalattim ismét elárult.
Trey-re gondoltam.
A tükör visszatért Sloane lakásába. Trey volt az, aki Sloane-nal
csókolózott.
Egy perc múlva Kendra azt mondta – Mi a következő lépésed?
Visszamész az iskolába?
– Természetesen nem. Nem mehetek úgy iskolába, mint egy
torzszülött. Már megegyeztem apával. – Az órára néztem. Tíz óra
múlt, és apa még nem volt itthon. Került engem. Az a néhány hét az
orvosokkal volt a legtöbb időt, amit együtt töltöttünk...nos valaha is.
De tudtam, hogy ez nem tart örökké. Visszatértem a régi életembe,
amikor csak a tévé képernyőjén láttam őt. Nem törődtem ezzel
azelőtt, amikor volt életem. De most nem volt semmim és senkim.
59