alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

Újra kinyitotta a szemét. – Kyle, tényleg te vagy? – Mikor
bólintottam, azt mondta, – Nem viccelsz velem? Mert ha te vagy,
nem hiszem, hogy kicsit is vicces.
– Nem vicc, Apa.
– De mi? Hogyan? Beteg vagy? – A szeme elé tette a kezét.
– Boszorkányság, Apu.
Apu? Visszaütöttem a szót, amit két perce használtam, azóta,
hogy megtanultam beszélni és, hogy rájöttem Rob Kingsbury
senkinek sem az „apukája”.
De azt mondtam, – Boszorkányság, Apu. Itt New York-ban. –
Megálltam. Nézett engem, mintha kővé vált volna, mintha én
változtattam volna kővé. Majd, lassan, lesüppedt a földre.
Mikor magához tért, azt mondta, – Ez… ez a dolog… ez a
betegség… állapot… bármi is történt veled, Kyle… helyrehozzuk.
Találnunk kell egy orvost, és helyrehozzuk. Ne aggódj. Az én fiam
nem fog így kinézni.
Megkönnyebbülést éreztem, de ideges voltam. Megkönnyebbült,
mert biztos voltam benne, hogy ha valaki helyre tud hozni, az apám
igen.
Az apám volt a háztartás neve. Erős volt. De ideges, mert azt
mondta, – Az én fiam nem fog így kinézni.
mert mi fog történni, ha nem tudja helyrehozni ezt? Nem hittem
egy percig sem Kendra második esélyében. Ha az apám nem tudja
helyrehozni azt, végem van.
45