alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

– Komolyan? – A szavai jégcsákányként hatottak, és azon
tűnődtem olyasvalaki, akit ismertem. – Milyen volt?
– Tökéletes. – Nevetett. – Tipikus srác, akiért odavannak, azt
hiszem. Gyönyörű, népszerű. Azt hittem okos is, de talán csak
okosnak akartam hinni. Ez zavart meg engem, hogy tetszett valaki
csak a kinézete miatt. Tudod, hogy van ez.
Félrenéztem, így nem láttam az állat kezem a rózsákon. A rózsák
között és a jó pasi emlékei között, különösen undorítónak éreztem.
– Furcsa gondolat – mondta. – Az emberek nagy ügyet csinálnak a
kinézetük miatt, de egy idő után, mikor megismersz valakit, nem
veszed észre többé, ugye? Csak a kinézet számít.
– Azt hiszed? – Közelebb húzódtam, elképzelve milyen lenne
végig simítani a fülén a karmos ujjaimmal, megszagolni a haját. –
Szóval, mi volt a srác neve?
– Kyle. Kyle Kingsbury. Nem egy hihetetlen név ugye? Az apja
az a nagy hálózati műsorvezető. Láttam párszor és emlékeztet Kylera.
Egyformák.
Keresztbe tettem a karom magam előtt tartva, amit érzek. – Tehát
tetszett neked ez a Kyle gyerek, mert jól nézett ki és gazdag apja van,
és hihetetlen neve?
Nevetett, mintha rájött volna milyen sekélyesen hangzott. – Nos,
nem csak ezért. Annyira magabiztos és bátor volt, amilyen én nem.
Elmondta a véleményét. Nem tudta, hogy létezem, természetesen,
kivéve egyszer… butaság volt.
– Nem. Mondd el. – De tudtam, mit akar mondani.
– Segítettem bálon. Utáltam segíteni a bálon. Hülyének és
szegénynek éreztem magam, de… támogatás, ha ösztöndíjas vagy.
Különben is, a barátnőjével volt ott – teljesen gonosz volt a neve,
Sloane Hagen. Emlékszem, hozott neki csokrot – egy csodálatos
fehér rózsát. – Megérintette a rózsákat maga előtt. – Sloane hisztizett,
mert nem orchidea volt, nem volt elég drága. Azt hiszem. De
emlékszem, arra gondoltam, ha olyan rózsát kapnál Kyle Kingsburytől,
örökké boldog lennék. És ahogy ezen gondolkodtam, odasétált
hozzám és nekem adta.
– Igen? – fuldokoltam.
165