alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

– Csak mert nem új?
Megráztam a fejem, emlékezve a találkozásomra Kendrával. – Az
emberek új ruhát vesznek a bálra. – Pofon akartam vágni a srácot –
oh igen – aki én voltam. – Csak… nem vagyok biztos benne, hogy
akarom, hogy más emberek lássák… hogy tudják… felejtsd el. Jó
lesz.
– Sajnálod, hogy nem valami bálkirálynővel mész vagy valami?
– Igen, igaz. Nem. Nem. Ne tegyél fel hülye kérdéseket. Rendben
van.
Mosolygott. – Akkor hol van a ruha?
Másfelé néztem. – A szobámban a matracom alatt.
Viccesen nézett rám. – Miért lenne ott? Felvetted? Ez az, amiért
nem akarod, hogy felvegyem? – Viccelt, de akkor is…
– Nem. – Elindultam az emeletre a ruháért. Nem számítottam rá,
hogy követni fog, de azt tette. Besétáltam a szobámba, a rózsakert
mellett, majd felemeltem a matracot és kivettem a zöld szatént a
helyről és a tavaszi dobozt. Emlékeztem a napra, mikor
megszagoltam a parfümjét, bár soha nem mondanám el neki, egy
millió év múlva sem. Mégis, emlékszem az első napra, hogy láttam a
ruhát, az első napra, hogy megláttam benne, annyira féltem
megérinteni, de reméltem talán belém szeret. – Itt van. Vedd fel.
Megvizsgálta. – Oh, néhány gyöngy lóg rajta. Talán igazad van,
hogy nem kellene ezt viselnem.
– Megjavíttathatod. Vidd el a tisztítóba. De előbb vedd fel. –
Hirtelen nagyon szerettem volna újra benne látni.
Egy pillanattal később viselte is, és pontosan olyan volt, mint
amire emlékeztem, a hűvös zöld szatén a meleg rózsaszín bőrével
ellentétben. – Wow – mondtam. – Gyönyörű vagy.
Megvizsgálta magát a tükörben. – Igazad van. Ragyogó vagyok.
– És igen szerény. – Most kérdezhetek valamit?
– Micsodát?
Kinyújtottam a kezem neki. – Szabad egy táncra?
219