alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

– Ó, köszönöm – hónapok óta ez volt az első alkalom, hogy
valakivel beszéltem a korosztályomból. – A tiéd is király.
– Köszi – elmosolygott és felállt, így láthattam a necc harisnyáját.
– Úgy hívom, hogy „Soha Többé Kansasban”.
Nevettem. – A tetoválások igaziak?
– Nem, de zselével színeztem a hajamat. Még nem adtam be
anyának, hogy egy hónapig látszani fog. Azt hiszi, ez spray. Vicces
lesz a nagyim hetvenötödik szülinapján, jövő héten.
Nevettem. Nem nézett ki rosszul, és a lábai dögösek voltak a necc
harisnyában.
– Szóval nem mész be?
Megráztam a fejem. – Valakivel találkoznom kell.
Miért mondtam ezt? Nyilvánvaló, hogy átmentem a próbán. Ez a
lány azt hitte, hogy csak egy nagyon bonyolult jelmez van rajtam.
Megvehetném a jegyet, és bemehetnék.
– Ó! – mondta az órájára nézve. – Oké.
Még tizenöt percig álltam ott nézelődve. Most, hogy azt mondtam
neki, várok valakit, nem változtathattam meg a történetemet, nem
mehettem be. Amit tehettem volna az volt, hogy odébb megyek, úgy
teszek, mintha csak sétálnék, aztán még távolabb sétálnék, és nem
jönnék vissza, elmennék máshova. De valami – a fények, a zene és a
benti tánc – arra sarkallt, hogy maradjak, még akkor is, ha nem
mehettem be. Tulajdonképpen szerettem kívül lenni. Jó érzés volt a
levegőt érezni az arcomon.
– Tudod, mi tetszik legjobban a jelmezedben? – kérdezte a lány.
– Mi?
– Azt, ahogyan a hétköznapi ruhát viseled rajta, olyan, mintha
félig ember, félig szörny lennél.
– Köszi! Épp az irodalmi szörnyeket vesszük angolon – Az
operaház fantomja, a Púpos, Notre-Dame, Drakula. A következő a
Láthatatlan ember lesz. Különben is, úgy gondoltam, jó lenne olyan
embernek öltözni, aki szörnyeteggé alakult át.
– Állat! Nagyon kreatív.
– Köszi! Fogtam egy régi gorilla jelmezt, és átalakítottam.
– Milyen óra ez angolból?
101