alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

De a tanár ért oda hamarabb. – Mr. Kingsbury, azt hiszem ez a
tied – mondta. – A jövőben ne az én angol termem legyen a
harmadik bázis.
– Igen, uram.
– Itt nincs különleges bánásmód, Kyle. Senkinek.
– Igen uram. – Tisztelegtem, a zsebembe süllyesztettem a
szavazólapot és az íróasztalomhoz mentem. – Idióta – suttogtam
Lindynek.
Lindy a tanárra nézet. – Kyle arra gondolt, hogy nagyon sajnálja,
és nem fog még egyszer megtörténni.
Körülöttünk vihogtak az emberek. Észrevettem, hogy mindenki
kitölti a szavazócédulákat. Három szemetes kosarat számoltam,
dobásra várva, hogy a tanár elforduljon újra, két papírrepülő, egy
origami, nem számítva az embereket, akik csak üzenetet írtak a
szavazó cédulára. – Nem kell elmennünk a bálra, ugye – mondtam
Lindynek. – Elég béna.
De Lindy azt mondta, – Természetesen elmegyünk. Akarok egy
igazi csokrot tőled – bármilyen színűt, ami tetszik – és a ruhám
tökéletes lesz.
A tanár úgy döntött, elég időnk volt kitölteni a szavazócédulákat,
mert elkezdett tanítani, és egy órán át az angol irodalommal
foglalkoztunk, hogy Lindy és én, végül is már megtanultuk Willel az
otthontanulás éveiben.
Kifelé menet a tanárhoz fordultam. – Szép fiú, jó kis ugratás.
Mr. Fratalli vállat vont. – Hé, nem akarod, hogy az emberek azt
higgyék, kivételezek veled, csak mert egy házban élünk.
– Én nem bánnám. – De vicceltem és adtam neki egy ötöst. –
Találkozunk később, Will?
– Sokkal később. – Mr. Fratalli – Will – válaszolta. – Iskola van
ma este. Nem akarok örökre olyan kis taknyosokat tanítani, mint te.
Will is iskolába megy. Diplomás iskolába, hogy Angol professzor
lehessen. De biztos voltam benne, hogy apám nagyszerű ajánlást írt
neki a Tuttle-ba.
– Oh, igen – mondtam. – Nos, melegen tartjuk a pizzát neked.
217