alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

mindent, amit elveszíthetek. Ha elvesztem a rózsáimat is, akár meg is
halhatok. A földhöz vágtam, majd lecsaptam rá, karját a földre
birkózva és a kikandikáló tárgyakat a kezéből.
– Ez az, amivel le akartál lőni? – morogtam, lóbálva a
feszítővasat, elvettem tőle. A magasba tartottam. – Bang!
– Kérem! Engedjen el! – kiáltotta. – Kérem, nem egyen meg. Meg
teszek bármit!
Csak most jutott eszembe, hogyan nézek ki. Azt gondolta, hogy
szörny vagyok. Azt hitte, megőrlöm a csontjait, hogy megcsináljam a
kenyeremet. És talán az voltam, és lennék. Nevettem és
megragadtam fejfogásban, küzdött ellenem. Tartottam a karját a
szabad mancsommal, felvonszoltam a lépcsőn, első emelet, majd a
második, az ötödik emeletre tartva az ablakhoz. Kitartottam a fejét az
ablakon. A holdfénybe, láttam az arcát. Ismerősnek tűnt. Talán csak
láttam már az utcán.
– Mit akar csinálni? – hüledezett a srác.
Nincs megfejtés. De azt mondtam, – Kidoblak az ablakon,
szemétláda.
– Kérem. Kérem ne. Nem akarok meghalni.
– Mintha érdekelne, mit akarsz. – Nem akartam ledobni, nem
igazán. Idejönne a rendőrség, az összes kérdésükkel, és nem akartam
azt. Nem akartam hívni a rendőrséget, hogy letartóztassák. De
akartam, hogy féljen, hogy féltse az életét. Bántotta a rózsáimat, az
egyetlen dolgot, ami maradt nekem.
Azt akartam, hogy pisilje össze a nadrágját a félelemtől.
– Tudom, hogy téged nem érdekel! – A srác reszketett, nem csak
rémületében, hanem mert lejött. Drogos. Kezemet a zsebébe tettem a
drogokért, tudtam, hol vannak. Elővettem őket a jogosítványával
együtt.
– Kérem! – még mindig könyörgött. – Hagyjon életben! Odaadok
bármit!
– Mid van, amit akarok?
Fészkelődött és gondolkozott. – Kábítószerek. Megtarthatod
azokat! Tudok hozni többet – amit akarsz! Sok ügyfelem van.
115