alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

hangokká, amiket nem hallottam még ezelőtt. Az állati karmaim
végigszántottak a ruháján, majd a friss húson. Vért éreztem, és
tudtam minden szó nélkül, hogy megölhetném, mint egy állat, aki
vagyok.
De valamilyen emberi részem, azt mondatta velem, – Mit tettél?
Változtass vissza! Változtass vissza, vagy megöllek. – A hangom
felismerhetetlenné vált, ahogy üvöltöttem, – Meg foglak ölni.
Aztán, hirtelen, éreztem, hogy leteszem. Néztem a sebei
begyógyulását, aztán a ruhája megjavította magát, mintha soha nem
szakadt volna el.
– Nem tudsz megölni, – mondta. – Egyszerűen új formát öltök,
talán egy madár vagy egy hal vagy egy gyík. És visszaváltoztatni
téged, nem rajtam múlik. Rajtad.
Hallucináció. Hallucináció, hallucináció. Ilyen dolgok nem
történhetnek meg igazi emberekkel. Álom segített végig, az iskolai
előadása az Into the Woods és egy kevés Disney filmnek. Fáradt
voltam, és az összes Absolut Sloane-nal, nem segített. Mikor
felébredek, jól leszek. Fel kell ébrednem!
– Nem vagy igazi, – mondtam.
De a hallucináció figyelmen kívül hagyott engem. – Kegyetlenül
élted az életed. De az átváltozásod előtti órákban, mutattál némi
kedvességet. Ezért a kis kedvességért, amit láttam, kapsz egy
második esélyt, a rózsa miatt.
Felfogtam mire gondolt. A rózsa. A rózsa kitűző, amit a
szerencsétlen lánynak adtam, a bálon. Csak azért adtam neki, mer
nem tudtam mit csinálni vele. Számított? Az lett volna az egyetlen
kedves dolog, amit valaha tettem? Ha igen, elég béna volt.
Olvasott a fejemben. – Nem, nem igazán kedvesség. Én nem adok
neked nagy második esélyt, csak egy kicsit. A zsebedben találsz két
szirmot.
Benyúltam a zsebembe. Ott volt a két szirom, amit eltettem, mikor
leestek a rózsáról.
Nem tudhatott róluk, ami talán bebizonyította, hogy mind a
fejemben volt. De azt mondtam, – Na és?
41