You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
7<br />
Tudtam, hogy a napok, amelyeket a kinti világban tölthetek, egyre<br />
fogytak. Ahogy egyre hidegebb lett, kabátviseletem kevésbé tűnt<br />
furcsának, kevésbé voltam hajléktalan kinézetű. A közelmúltban<br />
nemegyszer próbált valaki szemkontaktust felvenni velem, és csak a<br />
jó reflexemnek volt köszönhető, hogy elég gyorsan el tudtam<br />
fordulni, így amikor az ismeretlen ismét felém nézett, már csak a<br />
hátamat látta, és szörnyarcom mindössze képzelete szüleményének<br />
tűnt a számára. Nem kockáztathattam tovább. Később kezdtem<br />
kijárni, amikor az utcák és a metró kevésbé volt forgalmas, és kisebb<br />
volt az esélye, hogy elkapnak. De ez nem elégített ki. A része<br />
akartam lenni az utcabeli életnek. És itt volt az ígéretem Willnek.<br />
Nem tudtam fennmaradni egész éjjel, és másnap tanulni. És nem<br />
hagyhattam, hogy Will elmenjen.<br />
Ez egy hosszú tél lesz. Ma viszont tudtam, hogy kimehetek<br />
félelem nélkül. Ez volt az egyetlen nap az évben, amikor senki nem<br />
néz rám furcsán. Halloween.<br />
Mindig is szerettem a Halloweent. Nyolc éves korom óta ez volt a<br />
kedvenc ünnepem, amikor Trey és én megdobáltuk tojással Hinchey<br />
öregúr lakásának ajtaját, mert nem vett részt az épület-szintű „csokit<br />
vagy csalunk” játékban – és megúsztuk, mert rajtunk kívül mintegy<br />
kétszázezer kölyök öltözött Pókember jelmezbe azon az éjszakán a<br />
városban. Ha még bármi kétségem lett volna, hogy ez a kedvenc<br />
99
Change language