alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

Willhez fordultam. – Válaszolva a kérdésedre, gondolkodom az itt
maradáson. Bármilyen helyen bent ragadok, mint egy fogoly. De
visszamenni a városba, arra emlékeztetne, amit elvesztettem.
– De, Adrian –
– Soha nem látogatna meg. Will. Tudom. – Soha nem beszéltem
neki a tükörről, így nem tudtam megmagyarázni, hogyan figyelem őt,
hogy látom, nincs jele, hogy hiányoznék neki. – Nem megyek vissza
és várok és várok rá, ha nem jön.
Azon az éjjelen, mikor felvettem a tükröt, az éjszakai rituálémhoz,
hogy nézzem Lindyt aludni, Kendrát találtam helyette. – Szóval,
mikor mész vissza a városba?
– Miért kérdezi ezt mindenki? Szeretek itt lenni. Nincs nekem
semmi a városban.
– Ott van Lindy.
– Mint mondtam, nincs nekem a városban semmi.
– Még mindig van egy hónapod.
– Lehetetlen. Vége. Elbuktam. Örökké szörny leszek.
– Szeretted, Adrian?
Ez volt az első alkalom, hogy Adriannak hívott, és bámult rám a
furcsa zöld szemével. – Megváltoztattad a hajad, olyan rétegelt
dolog? Jól áll neked.
Nevetett. – Az régi Kyle Kingsbury soha nem vette volna észre a
hajamat.
– A régi Kyle Kingsbury észrevette volna – csúfolódott volna
rajta. De nem a régi Kyle Kingsbury vagyok. Egyáltalán nem vagyok
Kyle Kingsbury.
Bólintott. – Tudom. És amiért szomorú vagyok, hogy rajtad van
Kyle Kingsbury átka. – Majdnem pontosan az volt, amit Magda
mondott. – Ami eszembe juttatja a kérdésemet, amit ügyesen
kikerültél. Szeretted őt?
– Miért kellene elmondanom neked?
– Mert nincs kinek elmondanod. A szíved megszakad, és nincs,
akire rábízd.
– Így öntsem ki a szívemet… neked? Tönkretetted az életemet.
Most a lelkemet akarod? Rendben. Szerettem őt. Szeretem őt. Ő volt
189