alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

Huh. Ő bámult engem.
Megvizsgáltam a szavazást. Nem csak a nevem, Kyle Kingsbury,
volt ott kilencedik osztályos hercegnek, de én voltam a biztos
nyertes. Senki sem tudott versenyezni a kinézetemmel és az apám
pénzével.
A helyettes volt az új, akit talán még nem vetettek téves benyomás
alá, mert Tuttle egy olyan fajta iskola volt, ahol salátabár volt az
önkiszolgáló étteremben és Mandarin Kínai képzések – azaz, az
iskola, ahová komoly pénzes New York-i emberek küldik a
gyerekeiket – nem zárjuk ki, mint az állami iskola söpredékeit. Nagy
hiba. Nem volt semmi, mikor a helyettes azt mondta, hogy lesz egy
vizsga, tehát próbáltuk kitalálni, hogyan tudjuk elolvasni a
szavazócédulákat, és firkálgattuk a választásainkat az egész ötvenöt
perces időben. Legalábbis a legtöbbünk. A maradék egymásnak
írogatott. Azokat néztem, akik kitöltötték a szavazócédulákat, felette
rám néztek. Mosolyogtam. Valaki más talán lenézett volna,
megpróbált volna félénk és szerény lenni, mint akik szégyellik, hogy
a nevük a listán van – de nem lett volna értelme tagadni a
nyilvánvalót.
– Az én nevem is ott van – villant fel újra Trey karja a vállamon.
– Hé, vigyázz! – Megdörzsöltem a karomat.
– Vigyázz magadra. Hülye vigyor van az arcodon, mintha már
nyertél volna, és most esélyt adsz egy lesifotósnak, hogy váratlanul
lekapja a képedet.
– És mi a baj azzal? – Szélesebben vigyorogtam, kis hullámot
adva neki, mint az emberek a parádén.
Valaki kamerás telefonja elkattant abban a pillanatban, mint egy
felkiáltójel.
– Nem kellene megengedned, hogy éljen – mondta Trey.
– Miért, köszönöm. – Trey-re való szavazáson gondolkodtam,
csak mert szép. Trey jó komikus volt, de nem túl tehetséges,
figyelembe véve az osztályt. A családjában sem volt senki
különleges – az apja orvos vagy valami. Lehet, hogy a szavazás utáni
összesítést közzéteszik az iskolaújságban, és ez elég kínos lenne
Trey-nek, ha az utolsó lenne, vagy nem kapna egy szavazatot sem.
9