alex.flinn-beastly.a.szörnyszivü

– Nem tudom. – A torkom fájt kimondani ezeket a szavakat. Nem
lett volna fair tőlem megkérni őt, hogy látogasson meg. Talán
szánalomból megtenné, de volt esélyem, hogy belém szeressen, és
elbuktam.
– De hamarosan.
– Hagyom elmenni – mondtam Kendrának a tükörbe.
– Mi? Elmebeteg vagy?
– Nem, elengedem őt.
– De miért?
– Nem igazságos, hogy a foglyomként tartom. Nem tett semmi
rosszat. Szabad szeretni lenni, ahogy kéri, saját élete legyen, hogy
körbe sétálhasson a hülye, büdös hóban. – Arra a plakátra gondoltam
a lánnyal, tudtam, hogy a szobájában van – pillangós kép ezekkel a
szavakkal, ha szeretsz valamit, engedd szabadon. Mondanom sem
kell, azt gondoltam ez szuperhülyeség.
– Hó? – mondta Kendra. – Kitakarhatnád az üvegházat és lenne
hó.
– Igen. Hiányzik neki, hogy kimehessen a való világba.
– Ez a te életed, Kyle. Ez sokkal fontosabb, mint –
– Nem Kyle, Adrian. És semmi sem fontosabb nekem, mint amit ő
akar. Megteszem ma vacsoránál.
Kendra elgondolkodott. – Ez azt jelenti, talán soha nem töröd meg
az átkot.
– Tudom. Soha nem törném meg, egyébként.
Azon az éjszakán, megmostam a hajam és elmosogattam
vacsorára. Hallottam, Magda a nevemet kiabálja, de még
piszmogtam, nem akartam vacsorázni, mert ez lehet az utolsó óránk.
Reméltem, Lindy itt tölti az éjszakát és reggel megy el, vagy még
jobb, pár napba beletelik a dolgainak elpakolása – a könyvek és
ruhák és parfümök, amiket vásároltam neki. Mit tegyek, ha nélkülük
megy el? Csak ezek emlékeztetnek rá, mintha meghalt volna.
Természetesen, igazán, én igazán, igazán reméltem, hogy azt
mondja, – Oh, nem Adrian, nem vágyom arra, hogy elhagyjalak.
Nagyon szeretlek. De ez olyan aranyos és önzetlen tőled, hogy
elengednél, azt hiszem, megcsókollak. – Aztán megcsókoljuk
168