A régiók Magyarországa II. â Hálózatok és labirintusok - MEK
A régiók Magyarországa II. â Hálózatok és labirintusok - MEK
A régiók Magyarországa II. â Hálózatok és labirintusok - MEK
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
SIMON ZOLTÁN: REGIONÁLIS ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS AZ EURÓPAI UNIÓBNA<br />
143<br />
fogjuk, a régiók egyedi elbírálásban részesülnek, és kitüntetett lehetőségekkel<br />
rendelkeznek, ám az általuk alkalmazott érdekérvényesítési módszerek egyúttal<br />
hasonlóságot mutatnak az eurocsoportok – azaz a közösségi intézmények által<br />
reprezentatív partnerként elismert európai szintű érdekszövetségek –, illetve<br />
egyéb partikuláris érdekcsoportok eljárásaival. Ezért az európai régiók számára<br />
is alapkövetelmény, hogy naprakészen ismerjék az uniós döntéshozatali tér sajátosságait,<br />
a közösségi intézmények labirintusát, illetve annak formális és informális<br />
szabályait.<br />
A közösségi döntéshozatali tér információközvetítési és érdekérvényesítési<br />
csatornái jelentős változásokon mentek keresztül az elmúlt évtizedekben (Függelék,<br />
1. ábra). Az „érdekképviseleti korszakot” (1951–1987) a neokorporatista<br />
megközelítés és az eurocsoportok dominanciája jellemezte (Navracsics, 1998:<br />
136–140). Az 1980-as évek elejétől azonban jelentős átalakulás ment végbe. Ennek<br />
legfontosabb mozgatórugói: az Európai Parlament képviselőinek 1979-től<br />
közvetlen választása és az intézmény megerősödése; az Egységes Európai Okmány<br />
és az egymást követő Szerződések hatásai, így különösen a közösségi hatáskörök<br />
terjeszkedése, illetve az együttdöntési eljárás és a többségi döntéshozatal<br />
térnyerése; valamint az integrációs folyamat politikai aspektusainak előtérbe<br />
kerülése. Mindezek egy új érát – a „lobbikorszakot” – nyitottak meg a közösségi<br />
érdekérvényesítés világában (ibid: 140).<br />
Ez utóbbi korszak fő jellemzője egy „kettős párhuzamosság”: a nagy európai<br />
érdekszövetségek és a kisméretű, mozgékony érdekszerveződések; valamint a<br />
„nemzeti út” és a „brüsszeli stratégia” egymásmellettisége. A hosszú egyeztetési<br />
folyamat után rendszerint a tagjaik számára a legkisebb közös nevezőt jelentő<br />
álláspontot képviselő eurocsoportok mellett megjelentek és megerősödtek<br />
a gyors véleményalkotásra és mozgósításra képes érdekszerveződések, melyek<br />
az informális érdekérvényesítési módszerek, azaz a lobbitevékenység jelenlétét<br />
erősítik a közösségi döntéshozatali arénában. A másik párhuzamosság a „nemzeti<br />
út”, azaz a nemzeti kormányzat megnyerése és az általa képviselt tagállami<br />
álláspont befolyásolása, valamint a „brüsszeli stratégia”, azaz az uniós intézményekkel<br />
folytatott közvetlen kommunikáció együttélése. Előbbi a bejáratott út<br />
biztonságát nyújtja és hozzáférést kínál a Tanács döntéseihez, míg utóbbi lehetőséget<br />
biztosít a tagállami alkuk bizonytalanságának elkerülésére, és egyúttal<br />
erősíti a közösségi intézmények legitimitását és működési hatékonyságát.<br />
A tapasztalatok szerint az érdekszerveződések többsége ma ezeket a csatornákat<br />
és stratégiákat egyszerre, egymással párhuzamosan alkalmazza (Greenwood-Ronit,<br />
1994: 42–43). Ez nem csupán a partikuláris érdekcsoportokra, de a<br />
nagyobb és a hagyományos érdekszervezetekre is igaz. A Beate Kohler-Koch és<br />
Christine Quittkat által szakszervezetek körében végzett felmérés például kimutatta,<br />
hogy a tagállami szakszervezetek többsége (69%) egyszerre tart fenn aktív<br />
kapcsolatot a közösségi és a nemzeti intézményekkel, és csupán 18 százalékuk<br />
hagyatkozik kizárólag a „nemzeti út” által kínált lehetőségekre. Mi több, az Európai<br />
Szakszervezeti Konföderáció (ETUC) is mind gyakrabban lép kapcsolatba<br />
tagállami intézményekkel a közösségi döntések előkészítése során a nemzeti álláspontok<br />
befolyásolása céljából (Kohler-Koch és Quittkat, 1999: 1–2).
Change language