A régiók Magyarországa II. – Hálózatok és labirintusok - MEK

KAISER TAMÁS ÉS KIS-VARGA JUDIT: ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS HÁZON KÍVÜL
53
míg az erősen centralizált államok (Görögország, Portugália, Írország) szinte alig
vannak jelen közvetlen regionális képviseletekkel (Jeffery, 1997; Heichlinger,
1999; Cabinet Stewart, 2002; Greenwood, 2003).
Az intézményi keretek kialakítását alapvetően két dolog határozza meg: egyrészt
a régió fejlesztési stratégiájába illeszkedő világosan megfogalmazott célok
és feladatok, másrészt a hazai szereplőkkel való folyamatos kapcsolattartás, ami
biztosítja a gyors reagálás és visszacsatolás lehetőségét. A képviseletek valójában
ikerstruktúrában működnek, a szervezeti forma megválasztása egyúttal magában
foglalja az „otthoni” regionális intézmények és a brüsszeli iroda közötti „forró
drót” működéséhez szükséges kapacitások kiépítését.
2.1. Szervezeti formák
Az irodák rendkívül változatos szervezeti formákban működnek, ami azt mutatja,
hogy nem vált követendő normává egy bizonyos „legjobb módszer”, így
az érintettek az érdekek, célok és lehetőségek függvényében választják ki a nekik
leginkább megfelelő típust. Az irodák működésével foglalkozó tanulmányok
az alábbi típusokat találták a legjellemzőbbnek (Heichlinger, 1999: 10; Logon,
2002: 43; Bjerborg, 2005: 6–7):
2.1.1. Saját, különálló képviselet
Ebbe a típusba az önállóan működő, egy-egy várost vagy régiót képviselő irodák
tartoznak, amelyek nagyságát és feladatait alapvetően az otthoni alkotmányos
keretek és erőforrások határozzák meg. Általában a szövetségi és a regionalizált
államokra (Németország, Ausztria, Olaszország, Spanyolország) jellemző, de a
centralizáltabb országok (Egyesült Királyság, Franciaország) területi szereplői is
élnek ezzel a lehetőséggel, amennyiben politikai és anyagi kapacitásaik ezt lehetővé
teszik. Ide sorolhatók a nagyvárosok, illetve fővárosi régiók (London, Prága,
Stockholm, Bécs) irodái is. Az önálló képviseletek egyik jellemző formáját a több
milliós népességű német tartományok „kvázi-nagykövetségként” működő képviseletei
jelentik, ahol népes szakértőgárda munkálkodik az alapfeladatot jelentő
lobbizás és érdekképviselet érdekében. A kisebb létszámú, inkább sokoldalú,
„generalista” kompetenciákkal rendelkező munkatársakat alkalmazó brit képviseletek
küldetése és szemlélete – a „public-private partnership” – a fő hangsúlyt
az üzleti szempontokra és a helyi vállalkozások, kamarák, egyetemek, tudásközpontok
és kormányhivatalok bevonására helyezi („business-office”) (lásd Függelék,
1. esettanulmány). A másik végletet a többnyire egy-két fő alkalmazottat
foglalkoztató, és főként az uniós források felkutatásával, üzleti kapcsolatok kiépítésével
foglalkozó, „project-office”-jellegű dániai irodák jelentik, amelyek az
átlagosan 300 000 fős megyéket képviselik.