A régiók Magyarországa II. â Hálózatok és labirintusok - MEK
A régiók Magyarországa II. â Hálózatok és labirintusok - MEK
A régiók Magyarországa II. â Hálózatok és labirintusok - MEK
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
KAISER TAMÁS ÉS KIS-VARGA JUDIT: ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS HÁZON KÍVÜL<br />
49<br />
amelyek révén egységes és szervezett formában képesek integrálódni az Európai<br />
Térbe (Jeffery, 2000; Schmitt-Egner, 2002).<br />
A többszintű kormányzás fogalma tehát nem szűkíthető le a gyakran „háromszög-dinamikának”<br />
(az európai intézmények, a központi kormányzat és a régiók)<br />
nevezett intézményi struktúra mechanikus működésére. 2 Ezt az is mutatja,<br />
hogy a szubnacionális mobilizáció befolyásának mértékét és sikerességét számos<br />
tényező befolyásolja. A jelentős politikai hatalommal rendelkező régió fogalmi<br />
keretei önmagukban is kifejezik a többszintű kormányzásra jellemző kölcsönös<br />
függést a szereplők között, az egymáshoz szorosan kapcsolódó hálózatok jelenlétét,<br />
az információk és erőforrások megosztását, valamint közös döntéshozatali<br />
eljárások alkalmazását. A hasonlóképpen meghatározó jelentőségű decentralizációs<br />
folyamat megerősödéséhez, következésképpen a régiók szerepének felértékelődéséhez<br />
nagymértékben hozzájárultak az EU regionális politikájának 1988-tól<br />
kezdődő reformjai. 3 Hatásuk nemcsak fejlesztésekben és beruházásokban mutatkozott<br />
meg, hanem abban is, hogy a regionális szint alatt új struktúrák és<br />
szereplők jelentek meg, mint például a városhálózatok, a fejlesztési pólusok, az<br />
innovációs kapacitásokat erősítő „tanuló régió” hálózati modellje. Általános gyakorlattá<br />
vált az integrált fejlesztés, amely összehangolja és mobilizálja a városi,<br />
regionális és helyi hatóságok tevékenységét, valamint a partnerségérvényesítés<br />
jegyében a gazdaságfejlesztésben, a társadalmi integrációban, környezetvédelmi<br />
fejlesztésekben érdekelt szereplőket is bevonja a közösségi politikák megvalósításába.<br />
A strukturális és kohéziós támogatások mellett az egységes belső piac<br />
által kínált előnyök és lehetőségek pedig nyilvánvalóvá tették, hogy a területi<br />
érdekcsoportok mellett a vállalatok, munkaadói és munkavállalói szervezetek,<br />
tanácsadó cégek és kutató központok számára egyaránt kifizetődő, ha kialakítják<br />
a közösségi döntéshozatal befolyásolására alkalmas intézményi kereteket (az<br />
európai szintű regionális érdekérvényesítésről részletesen lásd a jelen kötetben<br />
Simon Zoltán tanulmányát).<br />
Mindent összevetve a szubnacionális mobilizáció az Európai Unió kilencvenes<br />
évekbeli politikájának egyik legszembetűnőbb vonása, ami két, egymást<br />
kölcsönösen erősítő tényezőre vezethető vissza. Egyfelől a Strukturális Alapok<br />
1988-as reformja és a Maastrichti Szerződés számos új rendelkezése, a regionális<br />
politika alapelveinek megújítása új lehetőségeket és intézményes csatornákat<br />
hozott létre a régiók számára ahhoz, hogy bekapcsolódjanak az európai szintű<br />
politikaformálásba. Másfelől a tagállamokon belül zajló, a hatalom területi<br />
decentralizációjának irányába ható folyamatok a régiók nyitottságával és aktivizmusával<br />
párosulva a tagállami kormányokkal szemben, vagy azokat éppenséggel<br />
megkerülve („by-pass”) egyre markánsabb érdekérvényesítési igényeket<br />
fogalmaztak meg.<br />
A reálpolitika terén az európai belpolitika és az MLG kialakulása rövidtávon<br />
erőteljes adaptációs kényszert jelentett a szubnacionális szintek számára: miután<br />
az Egységes Európai Okmány ratifikációját követően az eredetileg tisztán tagállami<br />
hatáskörbe tartozó közpolitikai döntések egyre nagyobb hányada kerül a<br />
közösségi intézményekhez, következésképpen a korábban regionális hatáskörbe<br />
tartozó ügyekről európai szinten (a Miniszterek Tanácsában) a pozícióikat fél-
Change language