A régiók Magyarországa II. – Hálózatok és labirintusok - MEK

80
A RÉGIÓK MAGYARORSZÁGA II. HÁLÓZATOK ÉS LABIRINTUSOK
sőt helyenként még eredményesebbek is náluk, miután mozgásterüket merev
alkotmányjogi normák nem korlátozzák.
A pénzügyi lehetőségeiket és humán kapacitásaikat tekintve gyengébben
eleresztett, gyakran más régiókkal közös „társbérletbe” kényszerülő „könnyűsúlyú”
irodák licence nyilvánvalóan a „project office” kategóriára érvényes, a
gyakorlatban azonban nem riadnak vissza a felsőbb súlycsoportokban való megmérkőzéstől.
Az ehhez szükséges bátorságot a munkatársak átlagon felüli képzettségéből
és kreativitásából, a szorgalmas és kitartó terepmunkából („good foot
work”), a jó kapcsolatteremtő képességekből, valamint a hazai szereplőkkel kialakított
intézményes kapcsolatrendszerből merítik.
Habár a magyarországi régiók brüsszeli megjelenése ma már kész tényként
könyvelhető el, és korántsem tűnik elképzelhetetlenek, hogy belátható időn belül
mind a hét régió létrehozza a maga saját képviseletét, az eddigi hazai és uniós
tapasztalatok alapján mégis érdemes áttekinteni a rövidtávon jelentkező feladatok
és kihívások rendszerét.
Egy regionális brüsszeli iroda felállításakor az alábbi kérdésekre kell választ
adni: (1) miért van szükség az iroda létrehozására, (2) hogyan és milyen célok
megvalósítása érdekében lehet az irodát felállítani, (3) mit várunk az irodától, (4)
milyen költségekkel jár a működtetése.
Magyarország is felismerte a régiók közvetlen érdekérvényesítésében rejlő lehetőségeket,
és létrehozta a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletét (MRBK),
amelynek működése azonban – az EU15 régióinak tapasztalatai alapján –
több ponton kiigazításra szorul. A hatékonyság növelése érdekében a jövőben
érdemes lenne különválasztani a régiók és a helyi önkormányzatok képviseletét.
Más országok bevált gyakorlatához hasonlóan az utóbbiakat tömörítő szövetségek
konzorcium keretében tartanának fenn irodákat, ezzel szemben az MRBK
koordinálásával a hét régió mindegyike önálló képviseletet működtet. A jelenlegi
közös képviselet csak most, a csatlakozást követő gyors – gyakran kényszerű
– tanulási időszakban jelent megoldást, de hosszú távon már nem tudja kellő
hatékonysággal ellátni a hét régió érdekeinek képviseletét, mivel nem rendelkezik
részletekbe menő információkkal az egyes régiók specifikus érdekeiről,
problémáiról, a helyi szereplőkkel való kapcsolatrendszerük kevésbé elmélyült,
végül pedig kapacitásaik sem teszik lehetővé a brüsszeli irodáktól általánosan
elvárható feladatok teljesítését.
Megítélésünk szerint az lenne a célravezető, ha a Regionális Fejlesztési Tanácsok
az RFÜ-k szakmai koordinálása mellett, állami támogatással, de önállóan
alakítanák ki regionális képviseletüket, az adott régió tapasztalt közigazgatási
szakemberei és európai uniós ügyekben jártas szakértői által kidolgozott stratégia
és munkaterv alapján. Mint láttuk, alapvetően fontos, hogy a képviselet jól
meghatározott és reális célrendszer szerint működjön, ne (csak) spontán felmerülő
igények kielégítésére, hanem hosszú távú célok megvalósítására is törekedjen.
Ehhez szükség van az adott régió hosszú távú fejlesztési céljainak ismeretére
és arra is, hogy tisztában legyenek az uniós közpolitikai folyamatok befolyásolási
lehetőségeivel. Ilyen ismeretek hiányában ugyanis könnyen előfordulhat, hogy