Amanda Quick Bukott Angyal

- Egy jómódú kereskedő egyetlen leánya, felesége hála után az egyetlen kincse volt.Gondosan nevelte taníttatta, úgyhogy csak a születése akadályozta meg, hogy igazi ladyválhassék belőle.- Értem - suttogta Prudence.- Nem sokkal az apja halála után ismertem meg. Égy idősebb nagybátyja gondjaira voltbízva, aki elherdálta az örökségét, és arra kényszerítette, hogy a kocsmájában dolgozzék.Prudence a szeme sarkából látta, hogy Sebastian szóra nyitja a száját, de kezének egyaprócska mozdulatával csendre intette. Maga is meglepődött, hogy Sebastian engedelmesenhallgatott.- Hogy ismerkedett meg Lilliannel?- Három éve, egy itteni kiállításon - felelte az emlék fölött halványan mosolyogva Jeremy.- Fagylaltot evett, én véletlenül nekimentem, és a fagylalt rákenő-dötta kabátomra. Elsőpillantásra beleszerettem.- Azután mi történt? - érdeklődött Prudence.- Amikor csak lehetett, felkerestem. Persze tudtam, hogy mama sohasem nézné jószemmel, számára csak egy kocsmai felszolgálólány lenne, akinek még az apjától rámaradtvagyon sem javíthat a helyzetén. Akkoriban vette mama a fejébe, hogy én leszek a következőAngelstone gróf.- Nagy biztonsággal állítható, hogy a nagynéném tökéletesen alkalmatlannak talált volnaegy kocsmai felszolgálólányt arra, hogy ő legyen a következő Angelstone grófné - jegyeztemeg fanyarul Sebastian. -Majdnem olyan alkalmatlannak, mint egy színésznőt.- Ha ez vigasztal, Angelstone - mondta elvörösöd- v eJeremy-, gyakran gondoltam rá,mennyire megértem apád döntését, amikor feleségül vette azt a nőt, akit szeretett. Én isugyanezt terveztem, nem nézve, mik lesznek a következmények.- Igazán? - nézett rá összehúzott szemmel Sebastian.- Igen. Őszintén szerettem Lillíant. Gyönyörű teremtés volt. Szelíd és tiszta. De meghalt,mielőtt összeházasodhattunk volna - tette hozzá sóhajtva Jeremy.- Micsoda tragédia - mondta Prudence.- Soha nem említettem a nevét se mamának se másnak a családban. Miután meghalt, márnern is láttam semmi értelmét, hogy beszéljek róla.- Ki mondta neked, hogy vízbe fulladt? – kérdezte Sebastian,- A nagybátyja. Azt mondta, elutazott egy barátjával pár napra vidékre, s ott esett bele egyviharban megáradt patakba. A víz elsodorta és megfulladt,- Ó, milyen szörnyű lehetett önnek, Mr. Fleetwood - lehelte Prudence,- A legrosszabb az volt, hogy senkinek sem beszélhettem a gyászomról - nézett le Jeremy agyűrűre. De aztán magamhoz tértem - pillantott fel ismét. -Az ember előbb-utóbbmeggyógyul. Lillian a múlt, de soha nem fogom elfelejteni őt.- Neki adtad azt a gyűrűt? - nézett Sebastian az unokaöccsére. Jeremy bólintott.- A másolatot viselem.- Most már csak azt kell megmagyaráznod, hogy miként kerülhetett Oxenhamdolgozószobájába.- Nem tudom. Esküszöm, nem tudom. Én úgy tudtam, a gyűrű elveszett, amikor Lillian apatakba fulladt. Arra gondoltam, valaki - talán egy útonálló - lelophatta a kezéről. Végtére isértékes gyűrű volt. De mivel nagyon kevés esélyt láttam arra, hogy előkerüljön, annyibanhagytam a dolgot.- Talán beszélnünk kellene a nagybácsival, azzal a kocsmárossal - fordult a férjéhezPrudence.- Nem lehet- szólt Jeremy. – Több, mint egy éve elvitte a láz. Akkor értesültem a haláláról,amikor egyszer véletlenül elmentem a kocsma előtt, és látta, hogy új a tulajdonos. De valamitnem értek - nézett Jeremy Sebastianra. - Először visszaadod a tubákos- szelencémet, aztán a