Amanda Quick Bukott Angyal

- Nagyon hideg volt, Prue. És sűrű köd. Sohasem felejtem el azt az átkozott ködöt. Hajnalelőtt találtuk meg őket. Először az öcsémet. Azután az apámat. Mindketten halottak voltak.Az édesanyámban meg volt élet. Napkeltéig élt.- Ó, de rettenetes - suttogta Prudence. – Nem akartam felébreszteni benned ezeket atragikus emlékeket.- Most már elmesélem az egészet. Élő embernek még nem mondtam el, hogy aFleetwoodok biztonságban vannak tőlem, mert anyám az utolsó leheletével is őket védte.- Kérte, hogy ne állj bosszút rajtuk?- Tudta, hogy egy napon én öröklöm majd a címet. És sejtette, hogy a hatalmamat arrafogom használni, hogy megbüntessem a család többi tagját azért, amit apámmal és vele tettek.Ő ezt nem akarta. Azt mondta elég már a család kettészakítottságából.- Nagyon kedves és jószívű asszony lehetett az édesanyád.- Az volt. Én azonban nem vagyok se kedves, se jószívű, és bevallom, nem egyszeréreztem már ellenállhatatlan kísértést, hogy válogatott módszerekkel tegyem tönkre aFleetwoodokat.- El tudom képzelni - fürkészte Prudence a komor férfiarcot.- Sajnos az édesanyámnak tett esküm a vasláncnál is erősebben köt. Akkor nem tűntvalami nagy dolognak. Más, fontosabb bosszún járt az eszem.- Miféle bosszún?- Aznap nem tudtam másra gondolni, mint hogy megtaláljam a banditákat, akik asziklaomlást okozták. Amikor eltemettem a családomat azon az átkozott hegyen, eszembesem jutottak a Fleetwoodok. Csak arra tudtam gondolni, hogyan nyisszantom el azoknak atorkát, akik megölték az enyéimet.- Egymagad eredtél a banditák nyomába? – bámult rá Prudence.- Pár embert magammal vittem a faluból. Ők ajánlották fel, hogy segítenek. Maguk is éppeleget szenvedtek a banditáktól, de nem volt vezetőjük, aki akciótervet tudott volna készíteni.- Te lettél a vezérük, és te készítettél akciótervet?- Igen - válaszolta Sebastian, és visszaballagott az ablakhoz. - Egy hét sem telt belé, tőrbecsaltam a hegyi martalócokat. Mind egy szálig odavesztek. A vezetőjüket a saját kezemmelöltem meg.- Ó, Sebastian. Ahogy ott feküdt vérezve a lábam előtt, részletetesen elmondtam neki, hogymiért kell meghalnia - mondta Sebastian, s kezével a párkány szélébe kapaszkodva kibámult asötétségbe.Prudence odalépett hozzá, hátulról átölelte, és fejét a vállára fektette.- Nem a te hibád. Édesapád felfedező volt. A vad vidékeken tett utazásokban mindig óriásikockázat rejlik.Sebastian hallgatott.- Nem a te hibád, hogy azon a hágón kelt át. Édesapád tapasztalt utazó volt. Ő akart átjutniazon a helyen. Nyilván biztonságosnak ítélte az átkelést. Édesapád követte el a tragikustévedést, nem te.Sebastian most sem válaszolt.- Prudence még közelebb bújt hozzá. Jéghidegnek érezte a férjét. Nem tehetett mást, minthogy megosztotta vele saját teste melegét.Hosszú ideig állt ott szorosan átölelve a férfit. Nagy sokára érezte, hogy valamelyestoldódik a feszültség Sebastianban. Megérintette Prudence egyik kezét a derekán.- Most hát tudod, miért nem állhatok igazán bosszút soha a Fleetwoodokon - mondtacsendesen.- Értem. De mi lesz a nyomozásoddal? Csak nem hagyod abba?- Nem. Bevallom, felébredt a kíváncsiságom. Meg akarom tudni, mi történt.