Amanda Quick Bukott Angyal

Az asztal mögött egy elhízott, dülledt szemű, fésületlen hajú és mellig érő szakállt viselőférfi ült. A szakállában látható szürke szálak mennyiségéből arra lehetett következtetni, hogya negyvenes évei végét tapossa. Szorosan összekulcsolta a kezét az asztal tetején, és nemmozdult.- Tehát volt olyan kedves, és eljött, Lady Angelstone. Nem voltam benne biztos, hogymegteszi. Nem sok ember fordul meg nálam. Nem úgy, mint a régi időkben,- Ön Bloomfield, ha jól sejtem... - szólalt meg Sebastian.- Igen, Bloomfield vagyok - vonta össze bozontos szemöldökét a férfi. - Ön pedig,remélem, Angelstone.- Úgy van.- Nos, én négyszemközt szerettem volna Lady Angelstone-nal beszélni. Hivatalos ügyben.- Nem engedem, hogy a feleségem négyszemközt tanácskozzék a férfi ügyfeleivel.Bizonyára megérti az álláspontomat. Ha beszélni óhajt vele, a jelenlétemben kell megtennie.- Bah. Engem nem érdekelnek a nők - recsegte Bloomfield.- Miről akart velem beszélgetni, Lord Bloomfield? - kérdezte Prudence, s közbenmegkerült egy halojn régi Morning Postot és Gazette-et. Az asztal előtt meglátott egy széket,s arra leült. Látta, hogy Bloomfield nem sokat ad a társasági illendőségre, úgyhogy nem vártarra, hogy hellyel kínálják.A reggelinél megbeszélték Sebastiannal a mai stratégiát. Megállapodtak abban, hogyPrudence megpróbálja teljes mértékben lekötni Bloomfield figyelmét, s ezalatt Sebastiannyugodtan megfigyelheti őt és a környezetét. Most azonban, hogy szeme elé tárult a szobahajmeresztő rendetlensége, nem hitte, hogy Sebastian képes lesz bármit is megfigyelni.- Úgy hallottam, ön kísértetügyekben szaktekintély, Lady Angelstone - emelte Prudence-redülledt szemét Bloomfield,- Már egy ideje tanulmányozom a témát - szerénykedett Prue.- Találkozott már egyáltalán kísértettel? - fogta el a gyanakvás Bloomfieldet.- Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, valódi szellemjelenségre találtam példát -válaszolta lassan, elgondolkodva Prudence. - De nem tudtam bizonyítékkal alátámasztani akövetkeztetésemet.A szeme sarkából látta, hogy Sebastian meglepetten néz rá.- Ön legalább becsületesen bevallja, nem úgy, mint azok a sarlatánok, akikkel beszéltem.Azt állítják, rendszeresen beszélgetnek szellemekkel, s hogy megkapják a pénzüket, aztmondják nekem, amit szerintük hallani szeretnék tőlük.- Én nem kérek honoráriumot a szolgáltatásomért - közölte Prudence.- Hallottam róla. Ezért is küldtem önnek az üzenetet. Nem kerülgetem tovább, asszonyom,kimondom: okom van azt hinni, hogy kísértet jár a nyomomban. Tudni akarom, képes-emegszabadítani tőle, mielőtt engem is megölne, mint a többieket.Prudence belenézett Bloomfield különös szemébe, és látta, hogy a férfi hiszi is azt, amitmond.- Tudja, kinek a szelleme az illető?- Ó, igen. Ismerem őt.Bloomfield elővette a zsebkendőjét, és megtöröl, gette izzadó homlokát. Azután folytatta:- Az a lány megígérte, hogy bosszút fog állni. Eddig megölt közülünk kettőt. Előbb vagyutóbb én kerülök sorra.- Hogy hívják ezt a szellemet?- Lilliannek. Nagyon csinos kislány volt - nézte Bloomfield meredten a kezében tartottzsebkendőt. -De nem akarta abbahagyni a sikoltozást, úgyhogy a végén föl kellett peckelniüka száját.Prudence érezte, hogy a tenyere nyirkossá válik a kesztyűben. Futó pillantást váltottSebastiannal, aki a szoba egy árnyékosabb sarkában állt. Hirtelen nagy öröm fogta el, amiért a