„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

Mások különösen akkor érzik magukat közel Istenhez, ha nagy öröméri ´óket. Az ilyen és hasonló csatlakozási pontokat ki kell jól használnunk,hogy igazán mélyen és hosszan nézzük Istent, beszéljünk vele, és áldozatothozzunk neki. Ezek az alkalmak egyre inkább az egész napra eloszlanak,különösen a mai megbolygatott és zaklatott világban. A folyvást növekv´ószeretet aztán magától gondoskodik arról, hogy a szünetek,amennyire elfoglaltságunk megengedi, egyre kisebbek legyenek. Aki eztértelmesen és okosan teszi, annak nem kell félnie, hogy ezek a rövid odafordulásaiIstenhez munkája kárára lesznek.„Gondolj rá, Filotea — mondja a tapasztalt Szalézi Szent Ferenc —, hogy napontaújra meg újra térj be szíved magányába, míg társaságban mozogsz, vagyügyeid intézed. Akárhány ember van körülötted, nem akadályozhatnak ebben abels´ó magányodban; hisz ´ók nem a szíved, hanem csak a tested körül vannak, aszíved egyedül marad saját magával és egyedül Isten szeme el´ótt. Ezt gyakoroltaDávid király is sok intéznivalója közepette, ahogy a zsoltáraiban ezt tanúsítja, amikorpl. azt mondja: ’Uram, állandóan Nálad vagyok.’ — ’Mindig magam el´ótt látomIstenemet.’ — ’Hozzád, ó Istenem, aki a mennyekben laksz, emelem föl szemeimet.’— ’Szemeimet mindig Istenre szegezem.’ — Társalgásaink ritkán olyankomolyak és fontosak, hogy id´ór´ól id´óre ne vonhatnánk ki szívünket, és ne vezethetnénkvissza ehhez az isteni magányhoz” (Filotea II,12).„Ezt a gyakorlatot összekapcsolhatjuk minden munkánkkal és dolgunkkal anélkül,hogy egy kissé is zavarnánk azokat; hiszen csak egy egész rövid elid´ózést igényel,és ez abban, amit éppen csinálunk, inkább el´ómozdít, mintsem akadályozbennünket. A vándor, aki hogy szívét és ínyét felüdítse, egy kis bort iszik, nemszakítja meg ezzel az útját, ha el is id´ózik egy kicsit, hanem inkább er´ósíti magát,hogy útját könnyebben megtegye, és csak azért áll meg, hogy gyorsabban haladjonel´óre” (Filotea II,13).Aki Istent ily módon egyre inkább m´úködésének és munkájának központjáváteszi, az lélekben soha nincs egyedül. A jelenlev´ó Isten irántitisztelet meg´órzi a b´únt´ól, és arra ösztönzi, hogy a hétköznapok szentjéhezill´ó h´óstetteket hajtson végre.Régi könyvek mesélnek egy ismert b´únös n´ór´ól, Thaisról. El´óször egy remeteségbenélt önmegtagadó életet. Az ördög megzavarta és elködösítette a fantáziájátés a szívét, ragyogó színekben kápráztatta el a világ pompájával. Thais hagyta magátrászedni, kiment a világba és közismert prostituált lett bel´óle. Gyakran el´ófordulez a corruptio optimi pessima — vagyis, hogy azok, akik egyszer magasan álltak,lejt´óre kerülve nagyon mélyre esnek. — Egy remete hallott a szegénymegtévelyedett sorsáról. A kegyelem indíttatását érezte bensejében, hogy tegyenmeg mindent azért, hogy visszanyerje ´ót Istennek, és visszavezesse egykori reme-110