„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

fejl´ódésre és kiteljesedésre való törekvés benne van minden él´ólényben, azemberben is. Ezt akarja a költ´ó mondani, amikor így énekel:„Van egy kép mindenkiben,az, mivé lennie kell.Addig, míg azzá nem lesz,békéje nem lesz teljes!”A hétköznapok szentje az embereken, a dolgokon és a velük való munkábana nagy, Istent´ól rendelt eszközt látja, mely arra szolgál, hogy a bennükmegalapozott isteni eszmét tökéletesen megjelenítsék. Azon a véleményenvan, hogy az isteni eszmének és az emberi m´únek egymáshozhasonlóvá kell válniuk, különben — így következtet — Isten, aki maga azIgazság, nem találhatja benne igazán tetszését. Szemléltetésül idecsatoloknéhány, a gyakorlati életb´ól vett példát:Egy asszony ablakot tisztít. Nem szemléltetheti-e munkájával a gondolatot,hogy Isten milyen tiszta és világos? — Istenben él egy eszménykép arról, hogymilyen legyen egy szentbeszéd, egy m´úvészeti alkotás, egy tudományos beszámoló.Azt szeretné látni, hogy ez valósággá váljon az ember munkája és fáradozásanyomán. Isten szeme csak azon a m´úvön fog elégedetten pihenni, amely az istenieszmét jeleníti meg; mert ez jelenti Isten megdics´óítését.Egy betegápoló n´óvér fáradhatatlanul dolgozik napközben és gyakran éjszakais, hogy betegeken és haldoklókon segítsen. Itt egy sebet köt be, ott fájdalmat csillapít,mindenütt vigasztal, bíztat, enyhít. Tevékenységével egy rendkívül szépisteneszmének ad látható ruházatot. Isten irgalmassága mintegy arra vár, hogy ezáltal az ápolón´ó által a lehet´ó legtökéletesebben megmutatkozzon a világnak, mintahogy az Isten igazságosságát a bírónak, okos szelídségét és bölcs szigorát a nevel´ónekés a lelkipásztornak kellene megjelenítenie és szemléltetnie!Ismerek egy orvost, akinek lelkiismeretességét gyakran megcsodálták, néhameg is mosolyogták. Alig volt valami, amit túl csekélynek tartott volna. Egy kissebet éppoly jóságosan és gondosan kezelt, mint egy belül már egészen leromlottszervezetet. Ez maradéktalan bizalmat ébresztett iránta a lakosság körében. Fáradhatatlanul,következetesen, nyugodtan és megfontoltan látta el nehéz feladatát.Mindehhez járult, hogy a mélyen jámbor, buzgó keresztény ember példája volt aközségben. S amikor 60. születésnapján fiatalok és öregek, el´ókel´óek és egyszer´úemberek ünnepelték, nyilvánosan tanúságot tett Istennel szembeni odaadásáról, ésmagyarázatot adott — néha félre is értett — lelkiismeretességét illet´óen. „Életemfolyamán — mondta — mindig Isten jelenlétében éreztem magam. Ha emberiszenvedés jött hozzám, mindig megkérdeztem, hogyan bánna vele a Mindenható ésBölcs, s ahhoz tartottam magam. Semmi sem volt jelentéktelen, mindig Isten tervérekérdeztem rá.”112