„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

Milyen keveset tudnak a mai emberek, még mi keresztények is, err´ól avigasztalással teli igazságról! Hogyan érezhetnénk különben ennyire elhagyatottnakés magányosnak magunkat, és hogy házalhatnánk ajtóról ajtóramenve, hogy mennyei Atyánkról elfeledkezve, segítségért és vigasztalásértkolduljunk! Nem az apjához megy egy gyerek, ha valami baja van? Ésnem ébreszti fel a gyermek, és kiváltképpen a kicsi és gyámoltalan, az apaegész segít´ókészségét és adakozó kedvét? Az Atyaisten közlékeny, szeretveakarja odaajándékozni magát, és ajándékozva szeretni akar, hisz ´ó aszeretet. Nagy szeretni akarásából leheli a Szentlelket. Ez a nagy, magátkiárasztani akaró er´ó nem hagyta ´ót azonban nyugodni. Ezért Fiát egy áldottemberi természettel kötötte egybe. Majdhogynem azt szeretném mondani,hogy az atya nem akar gyermek, minél több gyermek nélkül lenni.Hiszen ´Ó maga a szeretet, és ezért közölni akarja magát. Deus quaeritcondiligentes se. Isten szellemi lényeket akar, akiket szerethet, és akik veleegyütt szeretik azt, amit ´ó szeret, és úgy, ahogy ´ó szeret. Ezért akarta,hogy Egyszülöttje emberré legyen, és minket a szent keresztség által az ´ótagjaivá tett. Valóban az ´ó gyermekei lettünk. Az Atyaistennek van egysajátos „gyengéje”, nem tud ellenállni gyermeke felismert és elismert gyámoltalanságának.Gyermekség a nagy Isten „tehetetlenségét” és másfel´ól akis ember „mindenhatóságát” jelenti. Ebben rejlik a legmélyebb oka annak,hogy Isten országában az alázat olyan gyümölcsöz´ó. A Sz´úzanyaezért ujjongva imádkozta a Magnificátban: „Az alázatosakat fölemelte”(Lk 1,52), és az isteni Üdvözít´ó ismételten igazolja anyjának szavait, amikorezeket mondja: „...aki magát megalázza, azt felmagasztalják” (Lk14,11), és „Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s akiels´ó akar lenni, legyen a cselédetek” (Mt 20,26).Isten a barátunkA nagy Szentháromság Isten nem csupán a gyermeki szeretetünketakarja, hanem szeretetünk minden fajtáját, s azt végs´ó soron mind magáhozakarja kötni, a baráti szeretetünket is. ´Ó isteni Barátunkként van bennünk.„Nem nevezlek többé szolgának benneteket... Barátaimnak mondalak benneteket.”(Jn 15,15) Ez Isten kijelentése, és ezt szó szerint kell vennünk.Mivel azonban a barátság feltételezi, hogy az érintettek természetüket illet´óenegyenrangúak legyenek — állat és ember között pl. nem beszélhetünkvalóságos barátságról —, ezért megosztotta velünk isteni életét. Itt nem állfenn ugyan tényleges egyenl´óség, hisz akkor istenek lennénk, hanem egy31