„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

an természeténél fogva hajlamos a káros élvezetekre, tövisekkel t´úzdelem meg azútját (Oz 2,6), minden kis rést kellemetlenségekkel t´úzdelek meg neki, akár kedvérevan, akár ellenére, hogy ne szakadjon el t´ólem. Minden útját szenvedéssel szóromteli, hogy sehol másutt ne találjon helyet szíve vágyának, mint isteni természetemfelségterületén. Az ember mindig hajlamos arra, hogy káros élvezeteknekengedje át az érzékeit; ezért kerítéssel zárom el útját, hogy én legyek egyedüli öröme.A mirha, amit én adok, az rendjén való, mert nagy dolgokra nevelem vele azembert. A szenvedésért kellemetlenné tettem minden dolgot az ember számára.Éppoly jól és könnyen növeszthettem volna kenyeret mint gabonát; de az embernekmindenben edz´ódnie kell. Minden dologról úgy gondoskodtam és úgy rendeztemel az örök rendben, mint ahogy a fest´ó nem téveszti el, hogyan és melyik vonalathúzza meg a képen, milyen rövid, széles és hosszú legyen, mint ahogy aznem lehet másként, ha a képnek m´úvészi formát akar adni, és megfelel´óen kijöjjöna vörös és a kék szín, úgy én ezerszer inkább azon vagyok, hogy az embert a szenvedésnémely vonásával és színével olyanná tegyem, hogy nekem a leginkábbtetsszen, ha ´ó maga különben ezzel az adománnyal és mirhával élni akar.Próbára is akarom tenni az embert, akar-e vajon bízni bennem és hinni nekem,és hogy megtanuljon rám hagyatkozni. És továbbá, hogy az ember, amikor bajábanés nyomorúságában segítségére jövök, felismerjen engem, a segítségemet és atyaijóindulatomat, és ezzel növekedjék benne az isteni szeretet és hála, és ezáltal annálközelebb kerüljön hozzám, és egyesüljön velem.”Ugyanebben a könyvben olvashatjuk, hogyan szabadult meg boldogSeuse Henrik a szenvedést´ól való félelmét´ól.„Hamarosan megtérése után elhatározta ugyan boldog Seuse Henrik, hogyszívb´ól szeretne az ´ó szeretett Istenének tetszeni, mégpedig egész különösképpen,de szenvedés és fáradság nélkül. Történt egyszer, hogy vidékre utazott, hogy prédikáljon.Hajóra szállt a Bódeni tavon, amelyen mások is utaztak, köztük egy jólmegtermett csatlós, akinek udvari ruházata volt. Melléje telepedett, és megkérdeztet´óle, hogy kiféle légyen. Az így válaszolt: ’Kalandok után járok és összehozom azurakat, hogy mulassanak; s itt vívnak, párbajoznak, és szép asszonyoknak teszik aszépet, és aki mindebben a legjobb, azé a dics´óség és a jutalom.’ — Így szólt Seuse:’Mi a jutalom?’ — Azt válaszolja a csatlós: ’A legszebb asszony a jelenlev´ókközött aranygy´úr´út húz az ujjára.’ — Tovább kérdezte: ’Mondd, barátom, mit kelltenni ezért a dics´óségért és az aranygy´úr´úért?’ — Így válaszolt a csatlós: ’Aki alegtöbb csapást és szorongattatást elviseli, és nem veszíti el a bátorságát, hanembátran és férfiasan viselkedik, aki szilárdan ül és állja az ütéseket, azé lesz a díj.’—Seuse megint kérdezte: ’Ó mondd, ha valaki az els´ó összecsapásban bátorságotmutat, elég az?’ — A csatlós azt felelte: ’Ó nem, az egész viadal alatt ki kell tartania,s ha olyan ütések érnék, hogy szikrát hánynának a szemei, és orrán-szájánfolyna a vére, ezt mind el kellene szenvednie, hogy elnyerje a díjat.’ — Újra kérdezett:’De hát barátom, nem is sírhat vagy szomorkodhat, ha ilyen szörnyen meg-150