„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

kat, de egyidej´úleg szenvedünk is felebarátunk korlátoltsága és gyengeségemiatt, és azt csendben odatesszük a saját terhünk mellé, akkor teljesítjükaz Úr kett´ós parancsát.Normális körülmények között gyakran nem is tudjuk, hogy mi emberekmennyire rá vagyunk utalva a kölcsönös együttérzésre. Rabok, akikneksokáig kell börtönben sínyl´ódniük, leginkább az állandó egyedüllét és azemberi részvét hiánya miatt szenvednek.Az olasz költ´ó Silvio Pellico egy politikai vétség miatt tíz év súlyos börtönbüntetésttöltött le. „Fogságom” cím´ú könyvében mondja el: „Ó, milyen nagyonszeretne a rab egy résztvev´ó embert látni! A szeretetben és részvétben gazdag keresztényvallás ezért nem is felejtette el, hogy az irgalmasság cselekedetei közé soroljaa fogságban lév´ók vigasztalását. Ha látunk valakit, aki szerencsétlenségünkbenegyütt érez velünk, az vigasztalást nyújt. Hányszor mentem sóhajtozva azárkám ablakához, hogy kinézzek, nem látok-e egy emberi arcot. Boldog voltam,ha a fegy´ór nem túl közel a fal mellett járt fel s alá, és láthattam, ahogy köhögésemrefölemelte a fejét, és arcvonásaiban a jóindulat nyomát véltem fölfedezni.Akkor édes remegés vett rajtam er´ót, mintha ez az ismeretlen katona meghitt barátomvolna. Amikor eltávolodott, türelmetlenül vártam, míg visszajött; és amikorvisszaért, örültem, mintha szívességet tett volna nekem.”Hasonló történet maradt fenn Lauzunról, egy frank grófról, akinek évekig kellettegyedül és elhagyottan egy sötét helyiségben feküdnie. Oly nagy volt benne avágy egy résztvev´ó ember után, hogy néha fölugrott és átölelte a börtönfalat. Túlcsordulóöröm töltötte el, amikor egyik nap a falrepedésben felfedezett egy pókot.Ez volt az els´ó él´ólény, amellyel évek óta el´óször találkozott. Hála Istennek, mostlegalább volt egy kis társasága! Úgy társalgott a kis m´úvésszel, mint egy emberrel,miközben figyelte, ahogy dolgozik. Ett´ól kezdve fele annyira se érezte magát boldogtalannak,mint annak el´ótte. De kifülelték beszélgetését, és megölték a pókot.Szörny´ú magányában ett´ól kezdve még magányosabbnak érezte magát.A hétköznapok szentje szorgalmasan gyakorolja embertársai gyengéinek türelmeselviselését. Mivel azonban a Krisztushoz való igazi odatartozás csalhatatlanjele a szeretet, azon van, hogy mindig jóindulatúan gondoljon mindenkire, akivelszemben ellenszenvet érez. Társalgás közben hozzájuk is odafordul. Másoknak dicséretesdolgokat mesél róluk és fátylat tud borítani hiányosságaikra. Röviden: Aprószolgálatokat tesz nekik, ahol csak tud, és így természetének ösztönös megnyilatkozásátarra használja, hogy gyarapítsa és továbbadja szeretetének gazdagságát.Hasonló módon válaszol az irigység és a féltékenység megnyilatkozásairais.Az irigység valakinek a szomorúsága amiatt, hogy a másiknak van valamije,´ó maga pedig azáltal személyesen megrövidül és károsodik. Kétismertet´ójegynek kell tehát egyszerre meglennie. Az irigy el´óször is szo-232