„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

melyek elkészítése a kézm´úves feladata. S nem volt-e vajon ipar is tervbevéve? Így hangzik ugyanis: „Egy Édenben ered´ó folyó öntözte a kertet, sott négy ágra szakadt. Az egyiknek a neve: Pison; ez átfolyik Havillaegész földjén, ahol arany található. Ennek az országnak az aranya kiváló,van ott még bdellium és onixk´ó is” (Ter 2,10 kk). Biztos, hogy Isten azérthelyezte a természeti kincseket a Föld mélyébe, hogy az ember azt onnankibányássza. A testi munka tehát része volt a paradicsomi boldogságnak.Ádámnak és Évának szellemi munkát is kellett végezniük, a fejükkel isdolgozniuk kellett. A teremtéstörténetben olvassuk, hogy Isten minden állatotodavezetett Ádámhoz, hogy nevet adjon nekik. A név egy dolog lényegétfejezi ki. Ádámnak tehát meg kellett figyelnie az állatokat, hogyfelfedezze valamennyire a lényüket, s csak azután adhatott nekik megfelel´ónevet. Ez értékes szellemi munka volt.Ismerjük továbbá Isten nagy, a munkára vonatkozó parancsát: „Legyetektermékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatokalá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai, és minden állat fölött,amely a földön mozog” (Ter 1,28). Amit ma a modern kultúra és technikam´úvel, az semmi más, mint annak a hatalmas programnak a kivitelezése,melyet maga Isten adott a paradicsomban az emberiségnek. Ennél nagyobbatés átfogóbbat egyetlen munkaügyi miniszter se gondolhatott volna ki.Még többre becsüljük a munkát, ha a mennyei boldogsággal hasonlítjukössze.Miben is állhat ez a boldogság? A népszer´ú ábrázolások ezen a térennagyon különböz´óek. Amit az ember az egyes korszakokban a legnagyobbratart, azt várja a mennyországtól fokozottabban és tökéletesebben.A hajszolt az élet vesz´ódségeit pihenné ki, az éhez´ó számára a mennyországterített asztal a lakoma minden örömével.Amikor még gyerekek voltunk, a mennyországot úgy képzeltük el, hogy gazdagonterített asztalnál ülünk. Mesebeli mézeskalács-házikónak képzeltük, vagyjátszótérnek, ahol mindenféle csábító játékszer van. Fiatal lányok egyszer így válaszoltaka kérdésemre, „Hogyan képzelitek el a mennyországot?”: „Kipihenjük azösszes földi szenvedést.” „Közösségnek, ahol csak szeretet van.” Egy öreg nagymama,akit számos unoka sokat nyaggatott, és sokszor nem volt még egy negyedórájasem, hogy zavartalanul uzsonnázzon, azt mondta egyszer nyíltszív´úen, reméli,hogy a mennyországban nyugodtan elüldögélhet az uzsonnája mellett.Mindez csupán a mennyei boldogság lényege, Isten boldogító látásajelképének tekinthet´ó. Egyedülálló, boldogító módon részt vehetünk Istenéletében. Isten élete viszont megismerés és szeretet, azaz tevékenység.99