„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

az el´óbbiekben a szegénység jelent´óségér´ól a mai kereszténység számáramondtunk, azt egy az egyben alkalmazhatjuk a szeretetszolgálatra.3. A leggyümölcsöz´óbb apostolkodás az imádkozás és az áldozathozatal.Aki ezt teszi, állandó eleven Sursum cordát 13 fog jelenteni környezetének.Maga az Üdvözít´ó hangsúlyozza, hogy az imádság apostolkodás,amikor arra szólít fel: „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat azaratásra” (Lk 10,2). Megígérte ugyan, hogy velük marad az id´ók végezetéig.Arra is szavát adta, hogy a pokol kapui nem fognak er´ót venni Egyházán.Miért szólít fel akkor mégis az imádkozásra? Mert Isten az ´Ó jóságábanés bölcsességében úgy határozott, hogy az egyesek ne részesüljenekKrisztus megváltó kegyelmében emberi közrem´úködés nélkül. Ez nyilvánvalóanf´óleg az ima útján történik. Ezért írja Pál Timóteusnak: „Mindenekel´óttarra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadástminden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért... Ez jó és kedvesüdvözít´ó Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljönés eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,1-4). A Kolosszeiekhez írtlevélben azt kéri: „Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja felel´óttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, ami miatt bilincsbeis vertek, hirdethessem kötelességemhez híven” (Kol 4,3-4). A Tesszalonikaiakatígy inti: „Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szavaterjedjen és dics´óségre jusson, mint nálatok is” (2Tesz 3,1).A hétköznapok szentje egészen a Szentírás szelleméb´ól él. Ezért tudja,hogy nem az számít, aki ültet vagy öntöz, hanem aki a növekedést adja,Isten. Isten pedig szívesen kapcsolja kegyelmét a szavunkhoz, tanításunkhoz,fáradozásunkhoz, legszívesebben pedig az imánkhoz.Sziénai Szent Bernát azon gondolkodik, vajon miért imádkozhatott aSz´úzanya, az apostolok királyn´óje, itt a Földön. Ezt válaszolja: „Vágyai ésóhajai között a leggyakoribbak azok voltak, melyekkel az emberek megmentéséértés megváltásáért könyörgött. El se tudjuk képzelni azt amennyei áhítatot, mellyel állandóan ezért fohászkodott.” — Pazzi Magdolnaarra intette lelki leányait: „Annyi lelket kérjünk Istent´ól, ahány lépéstteszünk a kolostorban. Kérjük Istent, hogy térítsen meg annyi lelket, ahányszót kimondunk, amikor imádkozunk, vagy ahány t´úszúrást végzünk varrásközben.” Ha úgy látta, hogy lankadt a n´óvéreknél a lelkek iránti buzgóság,bosszúsan intette ´óket: „Talán nem szeretitek Istent? Miért nemimádkoztok a lelkek üdvéért? Ki tudja, nem azért vesznek-e el sokan a13 Föl a szívekkel!248