„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

nyúl a két lábam; vissza kell ´óket tartanom, nehogy tilos és veszélyes utakra térjenek.A két karvaly a két kezem; ezeket munkára kell szoktatnom és használnomkell ´óket, hogy nekem és szerzetes testvéreimnek el´óteremtsék, amire az élethezszükségünk van. A sárkány az a nyelvem; állandóan féken kell tartanom, hogy neszóljon semmi illetlent vagy haszontalant. Az oroszlán a szívem; vele folyton küzdenemkell, nehogy hiúság és önszeretet töltse el, hanem Isten az ´ó szeretetével éskegyelmével. A beteg az a saját testem, mely önfej´úen egyszer ezt, másszor aztkövetel, és nem kérdezi, hogy az hasznos-e a lélek egészsége és az örök élet számára.”Csodálkozva hallgatta az apát a szerzetesnek ezt a magyarázatát, és aztmondta: „Fiam, te egy nagyon fontos és szent munkát végzel. Folytasd csak tovább,és Isten örök békével és örömmel fogja fáradságodat megjutalmazni!”Mit mondott volna a szerzetes, ha a mai szellemi és gazdasági z´úrzavarokvették volna körül? Sokkal több lelki nehézséggel kellett volna vesz´ódnie,keresztjét és szenvedését nehezebben hordozta volna.3. A hétköznapok szentje mondhatja magának: Semmi, ami emberi, elnem kerül. Mindaz a szenvedés, ami az emberi, a keresztény léthez, amiaz emberek társadalmi helyzetéhez, neméhez és hivatásához, sorsához ésgonoszságához kapcsolódik, b´óven osztályrésze lesz. Különböz´ó lelkiállapotai,melyek az évszakok változásaival változnak, nem hagyják lelkétegykönnyen megnyugodni. Üldöztetések, megvetés, különféle rágalmazásokakarják lelki nyugalmát elrabolni. Depressziós állapotok és olajfák-hegyiórák lüktetnek halántékán és kalapálnak szívében, s lelkét féktelenül ésminden akadály nélkül kiszolgáltatják a szenvedésnek. Mivel pedig Istenkülönösen hasonlóvá akarja tenni saját Fiához, ezért sokszor rendkívül fájdalmasmódon „tisztítja a sz´ól´óvessz´ót”. Az érzékek és a lélek sötét éjszakáibavezeti, és hagyja, hogy összecsapjanak fölötte az Istent´ól való elhagyatottságérzésének hullámai.A XIV. század német misztikusainak és jámborainak egy szöveggy´újteményébenvan egy párbeszéd Jézus Krisztus és egyik h´úséges szolgájaközött. A szolga panaszkodik, mert Isten kedvenceinek olyan nehéz a sorsukitt a Földön.„Uram — mondja —, van valami a szívemen, elmondhatom? Ó, édes Uram,megengeded, hogy vitatkozzam Veled, mint Jeremiás? (Jer 12,1) Szelíd Uram, neharagudj és hallgasd meg türelmesen. Uram, így beszélnek az emberek: Akármilyenédes is a te szerelmed és barátságod, id´ónként mégis nagyon megsavanyítodazt a barátaidnak némely keser´ú szenvedéssel, melyet küldesz nekik; az egész világgyalázza, és mindenféle kellemetlenség éri kívül-belül ´óket. Alig hogy barátaid sorábalép valaki, a második lépés már az, hogy er´ós elhatározással készüljön föl aszenvedésre. Uram, jóságodra kérlek, milyen örömük lehet barátaidnak ebben az148