„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

Rómában egy régi templomban, úgy hívják, hogy Dominus sub aquis, vagyis’Urunk a víz partján’, van egy csodálatos feszület, mely már sokaknak nyújtott vigasztés segítséget, akik hív´ó lélekkel közeledtek hozzá. Azt meséli a legenda Bernardusról,a m´ú alkotójáról, hogy már kétszer próbálkozott évekig tartó munkávalés fáradsággal, hogy megalkossa m´úvét. Mindig úgy találta, hogy kezének m´úvemás volt mint a szívében él´ó kép, és összetörte a márványt. Hosszú évek múltánharmadszor is hozzáfogott. A közbees´ó id´óben azonban Isten meglátogatta lelkénekmezejét zuhogó es´óvel és t´úz´ó Nappal, viharral és zivatarral, hogy a parlagbólterm´óföldet teremtsen. Bernardus megtapasztalta az emberek irigységét, elvesztettefeleségét és gyermekét. Sokat imádkozott ekkor, és egyre inkább átengedte lelkétIstennek. Fájdalma ezáltal enyhült, és a szeretet által letisztult. Egy nap úgy érezte,mintha Isten ekéje járna a szívében, és barázdákat szántana. Ekkor próbálkozottújra, s lám sikerült. A kép, amit a feszületr´ól a szívében hordozott, úgy n´ótt, mintegy fa, a legtisztább szeretet táplálta. Az Üdvözít´ó karjai úgy tárulkoznak ki, minthaaz egész emberiséget át akarnák ölelni. Homlokán a megbocsátás lakozik, szemeib´óltúlárad a szánalom, szája szelídséget fejez ki. Az Istenember tagjai viszontfájdalomtól vonaglanak, úgy, hogy aki látja, azt mélységes bánat járja át.Valóban, a szenvedés kegyelem, termékennyé tesz, gazdaggá ésméllyé! Ezen nem is lehet csodálkozni. A lélekben csendben és szerényenszenderg´ó, vagy már rossz irányban fejl´ód´ó erénycsírák tömegét kényszerítiállandó gyakorlással egészséges és er´óteljes kibontakozásra. Mit értmeg az, aki még nem esett át kísértésen! Végeredményben csak az azerény képes h´ósies fokra kiérlel´ódni, és csak azt tekinthetjük — máramennyire ez egyáltalán lehetséges — biztosan a sajátunknak, amelyik aviharban helytállt. A keresztet és a szenvedést szívesen hasonlítják a pontyokközött úszkáló csukához. Ahogy a csuka állandó mozgásra kényszerítia pontyokat, úgy tesz a szenvedés is a lélekkel. Állandóan Istenrefigyelmezteti és emlékezteti. Arra sarkallja, hogy szakadjon el a világtólés a testi dolgoktól, és kerüljön a legbens´óségesebb kapcsolatba Istennel.„Nincs olyan dolog — így mondja egy középkori misztikus —, ami több életetvinne a lélekbe, mint a szenvedés. Kiirtja mindazt, ami halandó a lélekben; aztánamikor minden, ami halálos, elt´únt, akkor már csak maga az élet marad, és ígyszületik a legnagyobb öröm a legnagyobb szenvedésb´ól.” — „A szenvedést szenvedésselkell el´úzni, és ha az ember minden szenvedést végigszenvedett, akkormentesül minden szenvedést´ól, és így akkor Krisztusban él szelíden, vagyis az ´Ószívének valódi békéjében és nyugalmasságában; aki azonban menekül a szenvedésel´ól, az sohase mentesül a szenvedést´ól.”Isten szándéka szerint a sokféle kísértésnek és b´únnek is az a rendeltetése,hogy az ´Ó karjaiba vezessenek bennünket. Ezért engedi meg ´óket.Ilyen esetekben nincs rá okunk, hogy csodálkozzunk, vagy zavarba jöjjünk158