„Szentség a hétköznapokban” c - Magyar Schönstatt Család

velében ismét írja az apostol: „Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást,bennünk marad az Isten és a szeretete tökéletes lesz bennünk” (1Jn 4,12).Így igaz: Isten lélek és nem látható. A hit fényében azonban ismerjük jelenléténekkülönböz´ó módjait. És feltételezhetjük, hogy annak szívében, aki az Üdvözít´ólegkedvesebb kívánságát teljesíti, egészen különös módon van jelen, hisz ´ó magamondta:„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzámegyünk és benne fogunk lakni. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat”(Jn 14,23k).Aki Isten kedvéért valóban ´ószintén szereti felebarátját, abban gyakran Istenlesz látható a többszörös bels´ó és küls´ó áldás által, mely ´ót nyomon követi. A küls´óáldásról ezt tudja mondani nekünk a zsoltáros: „Boldog, aki gondol a sz´úkölköd´óreés a szegényre, az Úr megmenti majd a csapás napján. Meg´órzi ´ót az Úr éséletben tartja, boldoggá teszi itt a földön, s nem adja ellensége hatalmába. Betegágyáhozsegítséget hoz az Úr, fekv´óhelyét kényelmesre cseréli” (Zsolt 41,2-4).Bels´ó áldáson mindenekel´ótt a kegyelemben való növekedést értjük, ami id´ónkéntúgy hat ki, hogy közel érezzük Istent, s ez itt a Földön a legboldogabb élménytjelenti, melynek gazdagságával és boldogságával szemben minden másöröm elhalványul. Ezekben az órákban vagy pillanatokban beigazolódik a kijelentés:„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat” — és idetartozik mindenekel´ótt a felebarátiszeretet parancsa is —, „az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretnifogja, s én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki” (Jn 14,21).Kísér´ó írásában János még egyszer utal ugyanerre a gondolatra a következ´ószavakkal: „Aki szereti testvérét, már eljutott a világosságra, s nem szolgál botrányulmásoknak. Aki azonban gy´úlöli testvérét, az sötétségben van, a sötétségbenjár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétségben elvesztette szeme világát” (1Jn2,10k).Isten azért is marad különleges módon abban, aki szereti felebarátját, mert az,aki szeret, a legtökéletesebben ábrázolja Isten lényegi vonását. Seuse Henrik ennekértelmében egyszer így jellemzi magát: „Uram — így szólt —, Téged, aki mindenttudsz, hívlak tanúnak, hogy szelíd volt a szívem mióta megszülettem, egész életemenát. Nem láthattam embert soha szenvedni vagy szomorkodni anélkül, hogy nelettem volna szánalommal iránta, és sohasem szerettem se az emberek háta mögött,se fülük hallatára olyat mondani, ami valakit bántott volna. Velem együtt el kellismernie, és meg kell vallania minden társamnak, hogy ritkán hallhatták t´ólem bármikoris, hogy egy testvér, vagy egy másik ember ügyét szavaimmal rossz fénybehelyeztem volna akár az elöljárók el´ótt, vagy másutt, hanem minden ember dolgánjavítottam, ahogy tudtam; ha nem tudtam, akkor hallgattam vagy elmentem onnan,hogy ne halljam. Azokkal az emberekkel, akiket becsületükben megsértettek, könyörületb´ólmég barátságosabban bántam, hogy minél hamarabb visszanyerjék becsületüket.A szegények h´úséges atyjának neveztek, Isten minden barátjának különösenbarátja voltam. Mindenki, aki szomorúan vagy nyomott hangulatban hozzámjött, mindig kapott valamilyen tanácsot, úgy, hogy vidáman és bizakodva váltak el177